Ettől a BMW-stől önnek is bicska nyílna a zsebében

Autobahn War 2015 [Road Rage Germany]
Vágólapra másolva!
Egy versenypályán nyilván keményen harcolnak egymás ellen a versenyzők, és igyekeznek védeni a megszerzett pozíciójukat. Ugyanezt tenni viszont egy autópályán veszélyes és provokatív manőver, amire nehéz higgadtan reagálni. Pedig ez az egyetlen megoldás, a bosszúból nagy baj lehet.
Vágólapra másolva!

Ezúttal nem ütközést láthatunk a fedélzeti kamera felvételén, de csak a szerencsén múlik, hogy nem történik ilyesmi. A közlekedési kultúra alapján Oroszországra vagy a Balkánra tippelhetnénk, de egy német autópálya sebességkorlátozás nélküli szakaszán történik az eset, ahol a kamerás autó a belső sávban halad, tempósan.

Ekkor egy BMW 3-as kupé vág be elé, és komótosan előzi a másik sávban lévő autóst. A kamerás autó kis követési távolsággal elkezdi letolni az útról (ezt Németországban szigorúan büntetik), és talán mutogat is, de nem villog vagy dudál, az biztos. Erre a BMW-s gyorsítani kezd, de aztán hirtelen beleáll a fékbe, a mögötte jövő sávváltással próbálja kikerülni és lehagyni.

A hadüzenettel elindul a sztrádacsata, a BMW is rákapcsol, visszaelőzi és leckézteti: elévág, befékez és

a sávok között cikázva próbálja maga mögött tartani ellenségét.

Végül már a leállósávon is próbálkozik, miközben utolérnek más járműveket is, de a lipcsei BMW-s nem adja fel, továbbra is feltartósdit játszik, azzal a meggyőződéssel, hogy úgysem fognak hátulról nekiütközni.

Jól mutatja, milyen indulatokat tud kiváltani az ilyen kicsinyes provokáció: a kamerás kocsi sofőrje egy lehajtónál a BMW-s után ered, hogy (szintén szabálytalanul)

megpróbálja megállítani és kérdőre vonni a mutatvány miatt.

Végül visszatérnek a pályára, és némi üldözés után a fekete kupé sofőrje elmenekül a sztrádáról. Ha eljut a rendőrségre a felvétel, és sikerül bizonyítani, hogy ki vezetett, közúti veszélyeztetésért jó időre bevonhatják a jogosítványát, de egy eljárásban a másik sofőrt sem dicsérnék meg.