Bicikliút helyett a háztetőkön járta be a várost

bicikli város felett
Vágólapra másolva!
Eltört kar és láb, millió lila folt és egy használhatatlanra tört bringa - valószínűleg ez lenne az eredménye, ha a megpróbálnánk néhány másodperc erejéig leutánozni Danny MacAskillt. A profi triálos bemutatta, nem kell pókembrenek lenni ahhoz, hogy háztetőről háztetőre szökkenjünk.
Vágólapra másolva!

Ezek mind megvannak a GoPro új kisfilmjében, amelyben Danny MacAskill a főszereplő. A nemsokára 30 éves fiatalember a skóciai Skye-ban született és profi triál kerékpáros versenyző. A tudását mi is megcsodálhatjuk a videóban, ahol Gran Canaria csodálatos környezetében, az egyébként is lenyűgöző Las Palmas városában közlekedik a kétkerekűvel.

Na nem szimplán az utcán teker, sőt igazából szinte egy métert sem tesz meg hagyományos módon. Még a lépcső helyett is inkább falakon ugrál, a végén pedig következik a jól megérdemelt jutalom, szintén igen látványos körítéssel.