Ebből vennie kell egyet Schwarzeneggernek

2015.12.11. 12:23

Eredetileg kizárólag katonai járműnek készült a HMMWV, azaz a Humvee, ám az osztrák Terminátornak annyira megtetszett, hogy végül sikerült kilobbiznia a civil változatot, ami Hummer néven let timsert. Végül bő öt éve már, hogy megszünt a márka, most viszont újra feléledhet.

Három modellt is gyártott az amerikai Hummer, 1992-ben mutatták be az utcai Hummer H1-est, amely alig volt kisebb, mint egy tank. Az utána következő két kisebb modellnél igyekeztek kicsit civilizáltabb autókat kínálni a vevőknek, a H2 és a H3 is már General Motors platformra épült.

Forrás: USSV

A 2008-as pénzügyi válság és az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások nem kedveztek a benzintemető Hummereknek, így végül 2010 májusának végén leállt a gyártás. A márka szelleme viszont most feltámadás előtt áll: az USSV (US Speciality Vehicles) cég bemutatta a Rhino XT nevű modelljét, amely külsőleg elég sok hasonlóságot mutat a 2008-ban bemutatott Hummer HX tanulmányautóval.

Forrás: USSV

A Rhino XT csak kétajtós kivitelben létezik, alapját a négyajtós Jeep Wrangel alváza adja. Sőt, igazából csak a karosszéria más, mivel a 3,6 literes V6-os benzinmotor, az ötfokozatú automatikus váltó, illetve az összkerékhajtás rendszere is a Jeeptől származik,, ezért a a terepjáró-képességekkel sem lesz komolyabb probléma. A USSV Rhino XT alapára 75 ezer dollár, azaz kb. 21,7 millió forint.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK