Balesetet okozott, aztán el akart hajtani

baleset hó
Vágólapra másolva!
Ha valaki egy ütközés után azonnal elhagyná a helyszínt, akkor általában a felelősség elől menekülne.
Vágólapra másolva!

Furcsa balesetet rögzített egy utcai kamera, a helyszín talán valamelyik orosz kisváros lehet. A főútra a hóból és sárból nehezen kigyorsítva hajt fel egy Hyundai Elantra, ezért a megengedettnél jóval gyorsabban érkező Mercedes R-osztály már a padlófék ellenére sem tudja elkerülni az ütközést.

A vizes, részben latyakos úton esélye sem volt a bő kéttonnás autónak a gyors megállásra, pontosan az ajtóknál ütközik a kisebb autóval, amely egy szép dupla piruett után az út melletti hóban áll meg. A Mercedes sofőrje gyorsan kiszáll, hogy a másik autós állapotát felmérje. Ám a hyundai-os inkább el szeretne hajtani, de az ütközéstől megsérült futómű miatt csak egyenesen tud haladni, végül a közlekedési táblának koccanva feladja a harcot. Mivel időközben mások is megálltak segíteni, így a cserbenhagyásnak a kamera mellett más szemtanúja is lett volna.