Piros jelzésnél, a sorompót kikerülve akart átmenni a vasúti átjárón, de közben a száguldó vonat is odaért.

Még autóval is életveszélyes áthajtani egy piros jelzéssel már lezárt vasúti átjárón, nemhogy egy kerékpárral. A videón látható eset Lengyelországban történt: a biciklista, mit sem törődve a piros lámpával és sorompóval, fékezés nélkül közelített a sínekhez. Nyilván úgy gondolta, hogy kényelmesen átgurul még a vonat előtt.

Azzal viszont nem számolt, hogy a szerelvény több mint 120 km/h-s sebességgel közeledik. Az ütközés elkerülhetetlen volt, a vonat kiütötte a biciklit a rajta ülő fiatalember alól, aki egy többméteres repüléssel a sín melletti töltésre zuhant. Bár elsőre akár halálosnak is gondolhatnák a kimenetelt, de hihetetlen szerencséjének köszönhetően a 26 éves férfi eszméletvesztéssel és kisebb sérülésekkel megúszta a dolgot. Természetesen a felvétel alapján a helyi hatóság is intézkedett, a piros jelzés figyelmen kívül hagyásáért bő 50 ezer forintnak megfelelő pénzbüntetést szabtak ki rá.