Így néz majd ki az új Mercedes E-osztály

Mercedes E-osztály
Vágólapra másolva!
Az S osztályét is veri majd az új generáció technikája, a bemutató január 11-én lesz Detroitban.
Vágólapra másolva!

A Mercedes az új, W213-as E osztály belső terének leleplezése és több, ízelítőnek szánt videó kiadása után végre már a külsőről is kiadott egy képet, igaz, nem fotót, csak egy grafikát. Viszont az már ezen is látszik, hogy

a formaterv pontosan illeszkedik majd az S és a C osztállyal elkezdett irányzatba,

ami a jellegzetes formájú lámpákon, a kerékjáratokat összekötő, ívelt vonalon kívül hátratolt utasteret is jelent hosszú motorháztetővel, rövid csomagtartóval, valamint rövid első túlnyúlásokkal.

Mercedes E osztály Forrás: Daimler AG

Ha hihetünk a pletykáknak, a légellenállási együttható 0,25-ről 0,23-ra javul, a kocsi tömege pedig 100 kilóval csökken a több alumínium és nagy szilárdságú acél miatt.

Rá sem lehet ismerni a belsőre

A belső térben az S osztályhoz hasonlóan

két darab 12,3 colos képernyő helyettesíti a műszerfalat,

és szintén a csúcsmodell öröksége a négy darab kerek légbeömlő, valamint az íves formavilág. Állítólag a belső tér minőségérzete akkora fejlődést mutat a jelenlegi, szögletes E osztályéhoz képest, hogy Gorden Wagener, a Mercedes dizájnigazgatója szerint

Forrás: Daimler AG

A digitális, személyre szabható műszerfal három témát – sport, klasszikus, progresszív – kínál majd; ezek nemcsak a megjelenést, de a megjelenített információkat is változtatják. A felfrissített Comand menürendszerben akár a kormányra helyezett tapipadokkal is lehet majd barangolni. Csak a legolcsóbb Avantgarde nevű alapfelszereltségben nem lesz ott a két nagy kijelző, ebben egy kisebb, 8,4 colossal és analóg, hagyományos műszerekkel kell majd beérni.

Új motorok

Végre leváltja a Mercedes a régi, zajos, 2,1 literes dízelmotort egy vadonatúj kétliteresre,

ami kétféle teljesítménnyel lesz kapható. A háromliteres hathengeres dízel és az ugyanekkora benzinmotor is új lesz, utóbbi a V6-os helyett már soros elrendezéssel és két turbóval készül majd 2017-től.

Forrás: Daimler AG

Az E350e jelzésű hibridmodellben a kétliteres, turbós benzinmotornak egy váltóházba integrált villanymotor segít majd a hajtásban, amely 32 kilométeren át önállóan is tudja majd mozgatni az E osztályt. Minden motorhoz széria lesz a kilencfokozatú automatikus váltó.

Távirányítással parkol, és önállóan vált sávot

Megjelenésekor a legtöbb vezetéstámogató rendszerrel az E osztály rendelkezik majd a szériaautók közül. Újdonság, hogy

már kiszállva, távirányítással is le lehet majd parkoltatni a kocsit,

ami szűk parkolóhelyeken és garázsokban lesz előnyös. Az önvezető képességek is javulnak, a sebesség-, távolság-, és sávtartás mellett az új E osztály

már sávot is tud majd váltani önállóan,

a vezetőnek csak az irányjelzőt kell majd kitennie, és közben fognia a kormányt.

A tulajdonos az okostelefonját akár slusszkulcsként is használhatja majd, és megjelenik az autó és a felhő közötti kommunikáció is, így az E osztály más, azonos útvonalon közlekedő Mercedesektől időben értesülhet a ráváró veszélyes helyzetekről, dugókról, balesetekről.

Egy évvel a négyajtós limuzin után érkezik majd a kombi, amelynek 695 literes csomagtartója ugyanakkora lesz, mint a mostani T-Modelnek. Természetesen az E63 AMG is utódot kap, de az új sportváltozatban az 5,5 literes helyett már négyliteres, biturbó V8-ast használnak majd, amely a C63 AMG-ből lehet ismerős.