Még pislogni is tud a legmenőbb japán autó

Infiniti Q60
Vágólapra másolva!
A Nissan luxusmárkája bemutatta új, középkategóriás sportkupéját. Csak turbómotorokkal gyártják, és az Infiniti a nürburgringi köridők helyett inkább a kényelmes és csendes utazást hangsúlyozza.
Vágólapra másolva!

Az új Q60 külsején nincs különösebben meghökkentő részlet, a ma forgalmazott Infinitik formavilágába jól illeszkedik az autó. A tipikus hűtőmaszkon felül érdekes részlet a C oszlopnál ívesen végződő övvonal. Inkább este lehet látványos az első LED fényszórók működése - ezeket Light Guide névre keresztelték, és bekapcsoláskor az emberi pislogás animációját utánozzák.

Forrás: Infiniti

A mérnökök rengeteget bíbelődtek az aerodinamikával is, a légellenállási együttható értéke 0,28, ezt a V6-os motorokon aktív hűtőrács segíti, amely csak szükség esetén nyitja a rostélyokat. Amúgy három erőforrásból áll a paletta, valamennyi benzines és turbós. A négyhengeres, Mercedes-féle kétliteres az alap, ez 208 lóerőt és 350 Nm-t tud leadni.

Forrás: Infiniti

Az új háromliteres V6-os kétféle kivitelben kérhető, a gyengébbiknél 300 lóerővel és 400 Nm-el gazdálkodhatunk, a komolyabbiknál már 400 lóerő és 475 Nm szabadul aszfaltra. Alapesetben csak a hátsó kerekek hajtottak, de felárért összkerékhajtás is kérhető, ugyanakkor a hétfokozatú, automataváltó minden esetben széria.

Forrás: Infiniti

A külsőt feldobhatjuk az alap 19 helyett 20 colos felnikkel, a vezetési élményt az erősebbik V6-osnál második generációs adaptív kormányzás javítja. Ezt hatféle üzemmódban használhatjuk, attól függően, hogy inkább a kényelemre vagy a sportosságra vágyunk. A gyártó szerint kategóriájának legcsendesebb utasterét alkották meg a Q60-nál, de hogy biztosra menjenek, az alapfelszereltség részét képezi az aktív zajkioltó rendszer is.

Forrás: Infiniti

Ugyancsak újdonság a 13 hangszóró Bose hifi, ezt kifejezetten a Q60-hoz készítették. Nem hiányzik az Infiniti legújabb, InTuition névre keresztelt infotainment megoldása sem, amit a korábbinál gyorsabb processzorral szereltek. Az új Infiniti Q60-as még ebben az évben piacra kerül, pontosabb dátum és az európai megjelenés egyelőre még nem ismert.