Bárcsak ilyen lenne az új Honda Civic!

honda civic
Vágólapra másolva!
A Honda megmutatta az első előzetest a Genfi Autószalonon bemutatkozó új Civicről.
Vágólapra másolva!

Alapszabály, hogy gyári grafikákból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, a Honda által mutatott első Civic-rajz mégis ígéretes jövőt sejtet a kompakt számára. Az új generáció előfutára a Genfi Autószalonon mutatkozik be tanulmányként.

A rajz alapján alaposan átdolgozzák a Civic hátulját, de az lenne az igazi, ha a tanulmány után a szériaváltozat is hasonlóan bevállalós lenne. Ennek bemutatását 2017-re tervezik.

Forrás: Honda

Egyelőre csak annyi biztos, hogy az új Civic is Nagy-Britanniában készül majd, innen az Egyesült Államokba is eljut.