Feltámadt egy legendás autómárka

alpine vision concept
Vágólapra másolva!
Sokéves késés után a Renault feltámasztotta egykori sportmárkáját, az Alpine-t. A Vision Concept tanulmány jelöli ki az utat a márka számára.
Vágólapra másolva!

Sok éven át tervezgette a Renault, hogy feltámasztja az Alpine sportmárkát, egy ideig úgy volt, hogy a Caterham lesz ebben a partner. Az együttműködés végül befuccsolt, a Renault egyedül maradt, de végül elkészült a régi-új márka első autója, a rendes sportkocsihoz illően hátul hajtott Vision Concept tanulmány.

Forrás: MTI/AP

Az első ránézésre kissé furcsa, elölről erősen a Twingóra hasonlító sportkocsit Monte-Carlóban, Carlos Ghosn vezérigazgató jelenlétében mutatták be, de természetesen a Genfi Autószalonon is látható lesz. A kétüléses sportkocsi szériaváltozata 2017 elején jelenhet meg a szalonokban.

Forrás: Renault

Végleges név még nincs, az Alpine mindenesetre az AS1 és AS110 jelöléseket is lefoglalta. Egyelőre semmit nem tudni a műszaki részletekről sem, de állítólag négyhengeres turbómotort kap az autó, amely üresen körülbelül egytonnás. Akár 4,5 másodperces százas sprintre is képes lehet, vagyis a kis Porschéket is megszorongathatja.

Forrás: Renault

A premier tiszteletére a Renault egy seregnyi, 1962 és 1977 között készült Alpine A110-est sorakoztatott fel Monte-Carlóban.

Forrás: MTI/AP