Sosem gondolná, hogy ilyen jó is lehet egy Opelben ülni

opel gt concept
Vágólapra másolva!
A Genfi Autószalonon bemutatkozó Opel GT tanulmánynak nemcsak a külseje, hanem a belseje is különleges.
Vágólapra másolva!

Gombokat például hiába keresnénk az utastérben, a sportkocsit ugyanis teljes egészében hangvezérléssel, illetve a központi elhelyezésű érintőpadról kell kezelni. Az autó teljesen ráhangolódik vezetőjére, amiből párbeszéd jön létre, kellemes, emberi hangon válaszol, és kiválasztja például a pillanatnak megfelelő zenét, navigálást vagy klimatizálást. A fedélzeti számítógép az Opel szerint olyan, mint egy jó barát az utasülésen, aki ráérez, hogy éppen milyen stílusú zenéhez van kedve a sofőrnek.

Forrás: Opel

A szoftver közben napról napra, hétről hétre, évről évre minden egyes utasításból, kormánymozdulatból, beállításból tanulja, hogy mikor mit és hogyan szeret a tulajdonosa. Az Opel GT Conceptben a kijelzők is érzékeltetik az utazók hangulatát. Ha például egy stresszes nap után inkább szótlanul, klasszikus módon barangolna az ember a menüben, akkor egyszerűen a középkonzoli kerek érintőpadot használhatja, könnyedén irányítva a funkciókat.

Forrás: Opel

A két klasszikus hatású körműszer valójában vetítőfelület, amely hátulról kap többféle színben megvilágítást, és sokféle információt képes három dimenzióban megmutatni – így fejlesztette tovább az Opel a 2013-as Monza Concept megoldását. Bal oldalt mindig a sebesség és a fordulatszám látszik, a jobb oldali műszerre tetszés szerint lehet információkat lehívni.

Forrás: Opel

A GT Concept folyamatosan szemmel tartja a környezetet, így nemcsak az utasok hangulatához alkalmazkodik, hanem ugyanolyan gyorsan és következetesen a pillanatnyi forgalmi helyzethez is. A megszokott tükrök helyett kamerák figyelik az első kerékívek mögül, hogy mi történik a GT Concept mellett és mögött, és a képet a jobb, illetve bal oldali kerek monitor mutatja.

Az autóról itt írtunk korábban.