Vágólapra másolva!
Hamarosan kombiként is kapható lesz új, részben török fejlesztésű Fiat Tipo. Megérkezett róla az első előzetes.
Vágólapra másolva!

Műszaki színvonalát is figyelembe véve remek ár-érték aránnyal indul hamarosan az új Fiat Tipo hazai értékesítése, a szedán 3,49 millió forinttól kapható. A Tipóból ferde hátú és kombi is lesz, elképzelhető, hogy utóbbit a Genfi Autószalonon már megmutatják.

Forrás: Fiat

Megjelent ugyanis az autóról az első gyári előzetes, amelyen klasszikus kombiforma látható, nem túl unalmas, de nem is igazán érdekes hátsó résszel. Kifejezetten konzervatívnak tűnik a formaterv, ellentétben a szedánéval.

A kombi is megkapja ugyanazokat a motorokat, mint a négyajtós, de elképzelhető, hogy a nagyobb karosszéria és tömeg miatt az 1,4-es turbós benzines is elérhető lesz hozzá. A Tipo szedán csomagtartója 520 literes, a kombi legalább 550 litert ígér.