A VW úgy vezekel a dízelbotrányért, hogy épít egy Priust

vw xl3
Vágólapra másolva!
A Volkswagen fejlesztési programjában kiemelt prioritást kapott az XL3 hibrid. A Toyota Prius ellenfele lenne.
Vágólapra másolva!

Noha az autógyártók fejlesztési programjai nem egyik pillanatról a másikra, sőt nem egyik hónapról a másikra születnek, azért valószínűleg nem túlzás azt feltételezni, hogy a dízelbotránynak lehetett hatása az XL3 hibriddel kapcsolatos tervekre.

Ha nem is konkrétan a botrány miatt indult a fejlesztés, arra biztosan jó volt, hogy felgyorsítsák a munkálatokat, így már két év múlva piacra kerülhet a Toyota Prius ellenfelének szánt autó. A Volkswagen takarékos, megfizethető és sportos formatervű autót ígér.

Ez egyelőre csak egy grafika, a tervek szigorúan titkosak

Az autó neve nem véletlen, az XL3 elvileg több formai megoldást átvesz majd a Volkswagen egyliteres fogyasztású, mindössze 250 példányban gyártott autójától, az XL1-től. Csak az ára lesz sokkal alacsonyabb (az XL1-ért százezer eurót kértek).

Hasonlóan a Priushoz, a Volkswagen hibridje is minimális távolságot tud majd tisztán elektromos hajtással megtenni, a belsőégésű motor az 1,4-es turbó 140 lóerős változata lehet. Egy nagyjából 35 lóerős villanymotort kapcsolnának hozzá, ami a Volkswagen szerint elég lenne a 3 l/100 km-es fogyasztás eléréséhez.

Az új Prius hazai alapára 9,69 millió forint, a Volkswagennél is ezt a szintet lőtték be elérendő célként.