Ducati-szívet rejt az öreg harcos

Condor katonai motor
Vágólapra másolva!
A svájci katonák száz éve helyi gyártmányú Condor bicikliken és motorokon gurultak. Itthon találtunk egy szép, negyven éves A350-est, és elvittük egy próbakörre, hogy megtudjuk, milyen dolga volt a nyergében a bakáknak. 
Vágólapra másolva!

Edouard Scheffer és Victor Donzelot vállalata 1893 óta gyárt kétkerekűeket a svájci hadseregnek, civil kivitel csak kevés készült. 1973-ban a helvét hadügy szinte már természetes módon ismét a Condor-Werke AG-t kérte fel egy modern, könnyen szerelhető és strapabíró gép megalkotására, a fő feladat az volt, hogy nagyobb és erősebb legyen, mint az akkoriban használatos A250-es.

A Condor meglepően könnyű, mindössze 167 kilót nyom, és terepen is jól mozog. Az ülés hosszabb távokon se kényelmetlen Forrás: Retro Mobil

Teljes katonai ellátmány

A cég az ötvenes évekbeli A580-at kivéve mindig más márkák erőforrását használta, most a Ducati 340 köbcentis királytengelyes, léghűtéses egyhengeresét választották, de átalakították. Kompresszióját 8,2:1-re csökkentették,

így silányabb üzemanyaggal is beérte,

és olajszűrőt is építettek bele. A váz saját konstrukció: a motor külön keretben ül, és öt ponton, gumiszilenteken át kapcsolódik a fővázhoz. Az eredmény: csendes és rezgésmentes működés, hosszú utakon is.

Mindkét oldalon egy-egy hevederből és konzolból álló puskatartó van. Százas tempó felett is tud robogni, ha muszáj Forrás: Retro Mobil

A kipróbált gép tartozékai is mind megvannak, részletes, háromnyelvű (olasz-francia-német) kézikönyv, tisztítókefe, motorosszemüveg, pumpa, szerszám- és puskatisztító, izzókészlet és tartalék fúvóka a porlasztóhoz nagy tengerszint feletti magasságokra.

A hadsereg nagyon alaposan gondozta a motorokat,

minden példánynak részletes szervizkönyve volt, és minden útról készült menetnapló is, nem meglepő hát, hogy az 1973 és 1978 között gyártott 3000 darabos állomány bő fele a leselejtezésig kifogástalanul szolgált. Aztán a bőséges alkatrészkészletekkel együtt eladták őket.

Nem tudni, Svájcban mennyire lopnak katonai motorokat, de ez nem vicc: az oldaltáskákon kívül a láncos lakat is gyári tartozék Forrás: Retro Mobil

Semmit sem kellett restaurálni

A mi példányunk a mannheimi óriásbörzéről került Magyarországra, korához képest kiváló állapotban. Karburátorát kipucolták, olaját lecserélték, más tennivaló nem is akadt vele. A próba előtt hosszasan állt, csak a sokadik rúgásra kelt életre, és nehezen is mozdult a berúgókar - szinte teljes testsúllyal rá kellett ugrani, de ez a napi használatú gépekkel is megesik. Alapjáraton tényleg nagyon csendes, és menet közben is puhán, mélyen szól, öblös hangja csupán távoli morajlásnak tűnik.

Az ülés alá tették a pumpát és a fesszabályzót, a tárolóban az izzókészlet és a légszűrő fért el Forrás: Retro Mobil

Tanácsos egy kicsit melegíteni, gyors induláskor könnyen lefullad, nem a rossz beállítás miatt, a jelenség típussajátosság. Ha megtanultuk, hogy

a váltókar a blokk jobb oldalán, a fék meg a balon van

(a Ducati csinálta így akkoriban), azaz fordítva, mint a legtöbb motoron, akkor indulhatunk. Az ötből az első három fokozat inkább kapaszkodókhoz való, a hátsó lánckerék nagyobb, mint a legtöbb ilyen gépen, így a masina minden fokozatban lassúbb, mint egyébként lehetne, de jó hegymászó.

Strapabíró és csendes a Ducati egyhengerese Forrás: Retro Mobil

Svájci, tehát precíz, mint az óramű

A 17 lóerő nem sok, ezzel az áttételezéssel dinamikusan szállít két utast hegyen-völgyön. A lágy rugózás és a fordulékony váz terepen is kezes, országúton egyenesben stabil, csakhogy a terepgumik kissé darabossá teszik a gurulást, emiatt a dönthetőség is korlátozott. Az Alpok lejtőin jól jöttek a nagy, 20 centi átmérőjű fékdobok, a próbán nemcsak jól adagolhatónak, tartósan terhelhetőnek is bizonyultak.

Állítható a hátsó rugós tagok előfeszítése, a matt kipufogó kötelező „lopakodó" elem Forrás: Retro Mobil

Az üléshelyzet felegyenesedett, kényelmes, a szélvédelem nagyon hiányzik. A kezelőszervek meglepően finoman járnak, a váltó pedig hosszú utakon mozog, de nagyon pontos.

1978 óta nem épült újabb Condor-modell,

a 350-eseket 2001-ben küldték nyugdíjba. A svájci katonák ma BMW-k nyergében szolgálnak, a térségünkben pedig igazi kuriózum, hiszen a kisebb (Uralok alatti), szóló motorok kategóriájában kétüteműek szolgálták a bakákat.

Műszaki adatok - Condor A350 (1976)

Motor: egyhengeres, léghűtéses, királytengelyes, OHC-vezérlésű négyütemű. Hengerűrtartalom: 340 cm3. Furat x löket: 76,0x75,0 mm. Kompresszió: 8,2:1. Teljesítmény: 16,6 LE, 6200/perc fordulaton.
Erőátvitel: ötfokozatú lábkapcsolású sebességváltó, többtárcsás olajfürdős kuplung, lánchajtás.

Felépítés: dupla bölcsőváz (külön segédváz a motornak), elöl teleszkóp-, hátul kétkarú lengővilla rugós tagokkal, bowdenes működtetésű dobfékekkel (200 mm). Hossz x szélesség x magasság: 2105x835x1160 mm. Saját tömeg: 167 kg. Üzemanyagtartály: 14 l. Végsebesség: 105 km/h.