Bugattival érkezett a fuvarra az Uber-sofőr

Bugatti
Vágólapra másolva!
Míg nálunk komoly tiltakozások zajlanak az Uber ellen, Dubajban különös akcióba futhatott bele az, aki a közösségi személyszállításnak e módját választotta. 
Vágólapra másolva!

Az interneten jól ismert a 21 éves Coby Persin, aki számtalan vicces szituációt talált már ki, amelyeket videón is megörökített. Ezúttal Dubajt szemelte ki a következő célpontnak, ahol Uber-sofőrként vett fel utasokat.

A megrendelőknek azt jelezte a program, hogy egy Toyota Previa kisbusz érkezik, de ennél látványosabb volt a belépő. Egy citromsárga-króm színű Bugatti Veyron gördült be a megadott címekre, ami azért arrafelé is feltűnő jelenség, és nem csak a színe miatt. Az utasok szinte levegőt sem kaptak a döbbenettől, főleg mikor Persin az 1001 lóerős szupersportautó gyorsulását is megmutatta nekik.