Nem fogja elhinni, mennyit kérnek ezért a kinyomtatott motorért

light rider
Vágólapra másolva!
Az Airbus egyik leányvállalata, az APWorks bemutatta a világ első 3D-nyomtatóval előállított motorkerékpárját.
Vágólapra másolva!

A cég szerint "valószínűleg a világ legkönnyebb" motorkerékpárját sikerült előállítani, bár a végeredmény valójában kissé bicikliszerű. Cserébe a villanymotoros gép mindössze 35 kilós, jórészt alumíniumból készült. Pontosabban speciális alumíniumporból, amely az APWorks szerint - végleges formájában - majdnem olyan erős, mint a titán.

A Light Rider névre keresztelt modell akár 80 km/h-s sebesség elérésére is képes, 45-ös tempóra három másodperc alatt gyorsul. Cserélhető az akkumulátor, egy feltöltéssel 60 km-t bír.

Forrás: APWorks

A Light Riderből mindössze ötven darab készül - egyenként 50 ezer eurós (15,7 millió forint) áron.