Amit a teszt elsumákolt, durván bepótolta az ítéletidő

eső autó
A car is driving through the rain, Germany 11.June 2014. Photo: Frank May
Vágólapra másolva!
A Michelin magyarországi bemutatóján a gyakorlati próbákon nem sok derült ki az új Pilot Sport 4-ről, de szerencsére az élet közbeszólt, és így a nyíregyházi gyárból hazafelé tartva igazi próbának vethettük alá a francia sportgumi tapadását.
Vágólapra másolva!

Ha gumibemutatóra kapunk meghívást, általában nem árt felkötni a nadrágot: sokoldalú tesztre készülünk, többféle próbaautóval, rendszerint konkurens gumikkal összehasonlítva. Ezúttal hab volt a tortán, hogy új Michelin Pilot Sport 4 nyári abroncs magyar gyártású, ennek megfelelően a bemutatója is két részből állt. Az első napon a Hungaroringre,

másnap a nyíregyházi gyárba mentünk,

ahol a gumigyártó sportos utcai abroncsai készülnek. Naná, a második nap tűnt kevésbé izgalmasnak, aztán végül kiderült, nagyot tévedtem. De ne szaladjunk ennyire előre a történetben!

A Pilot Sport 4 abroncs 17 és 18 colos méretben kapható, a 19 colos méretek később várhatók Forrás: Michelin

Mire való ez az új gumi?

A PS4 (nem a játékkonzol) a Michelin közepesen sportos gumitípusa, a gyár kínálatban csak a Ferrarik és csúcs-Porschék gyári abroncsaként használt Pilot Super Sport, és az utcán is legális, de valójában száraz versenypályára való félslick Pilot Sport Cup 2 van előtte tudásban.

A PS4 olyan 2-300 lóerőig ideális választás,

ezért főleg erős ferdehátúakra és kisebb sportkocsikra való, igaz, elődjét, a 2011-ben bemutatott PS3-ast például a több mint 500 lóerős Mercedes E 63 AMG-re is gyáriként szerelték.

Senna és Heidfeld is hasonlót használ

Az új Pilot Sport generáció fejlesztésénél már felhasználták a két éve indult Formula E-ben szerzett tapasztalatokat is. Ebben a versenysorozatban kizárólag nagyvárosok utcáin rendeznek futamokat teljesen elektromos együléses versenyautókkal, melyeket nagyrészt ex-F1-es pilóták vezetik, többek között Heidfeld, Vergne, Buemi, a kis Prost, a kis Piquet és a kis Senna is.

A Formula E legutóbbi futama, Berlinben Forrás:Adam Warner / LAT / FE

Mivel a Michelin a sorozat kizárólagos gumiszállítója, sok információt gyűjtöttek a két szezon alatt, amiket jobban lehet az utcai gumik fejlesztésénél hasznosítani, mint az F1-es tapasztalatokat. Ennek oka, hogy a Formula E autók 8-900 helyett csak 270 lóerősek, 245/40/18-as gumijuk hasonló méretű, mint amit sportos utcai autók hordanak, a pályák burkolata megegyezik azzal, amin a hétköznapi autók közlekednek, és itt nincs külön esőgumi, mindig ugyanazzal kell autózni, akár az életben.

Több gumi, kevesebb vízelvezető

A PS4 mintázata a Formula E versenygumiét másolja, még a csatornázottsági arányuk (a gumiblokkok és a vízelvezető csatornák aránya) is szinte teljesen megegyezik: 26,5 százalék a PS4-é, 26,4 a versenygumié. A 2011-ben bemutatott PS3-ason ez még 30 százalék volt, vagyis

az új gumi több mint 10 százalékkal nagyobb felületen tapad

az aszfalthoz. A PS4 széles és mély hosszanti profilt kapott, a V-mintázat már régen kiment a divatból, mert jóval zajosabb, de csak alig szorít ki több vizet.

Már folynak a tárgyalások, hogy mely autókra fogják első szerelésként már a gyárban feltenni a PS4-et, egyelőre az Audi A3, A8, a Ford Fiesta és a Volvo S90 tűnik biztosnak Forrás: Michelin

A Michelin ígérete szerint a PS4 gumikkal szerelt autó gyorsan és precízen reagál a kormánymozdulatokra, amit úgy értek el, hogy szövetvázon (karkasz) és az acélövön kívül

egy felső kevlár-nejlon övbetétet is beleépítettek a gumiba.

Az acélnál ötször nagyobb szakítószilárdságú, mégis könnyű műszállal a nagy sebesség mellett fellépő jelentős centrifugális erő ellenére is állandó méretű marad az abroncs legfontosabb része, az aszfalttal érintkező felülete.

A fekete kontrasztos oldalfalat egy új eljárással készítik. A titok abban rejlik, hogy a bársonyos tapintású sötétebb felület máshogy töri meg a fényt Forrás: Michelin

Hasonló technológiát alkalmaznak a Pilot Super Sport, Pilot Sport Cup 2 és slick versenygumikban is, de ott az öv nem hibrid szerkezetű, hanem teljesen kevlár (aramid), ami persze drágább. A drágább Pilot Super Sporttal ellentétben a PS4 futófelülete csak egyféle keverékből áll, amely a nedves tapadást növelő, és a gördülési ellenállást csökkentő szilikaadalékot is tartalmaz.

Nem sok derült ki a Hungaroringen

Ha egy nagy gumigyártó egy versenypályán mutatja be új sportgumiját, az általában öröm az autós újságíró számára. Naphosszat jobbnál jobb sportkocsikat vezethet, de a Michelin hungaroringi bemutatóján semmi ilyesmi nem volt,

az újraaszfaltozott pályán nem vezethettünk,

és autóból is csak egyetlen márka volt. Ennél is fájóbb, hogy a konkurens gumigyártók abroncsait nem lehetett vezetni.

Szlalomra várva a tanpályán Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Először a vezetéstechnikai tanpályára vittek minket, ahol félig a fellocsolt műgyantán, félig a vizes aszfalton kellett szlalomozni 3-as BMW-kkel. Mivel a vizes műgyanta felület a jeget szimulálja, és a PS4 egy nyári gumi, sok értelme nem volt a mókának. Csak annyi derült ki, hogy minél többet megyünk a pályán, annál többet tudunk faragni az időnkből.

Érdekes volt megtapasztalni, hogy

mennyire másképp viselkedik a kocsi a műgyantán,

ahol kisebb tempóval, finom kormánymozdulatokkal kellett menni, mint a hozzá képest rágógumiként tapadó nedves aszfalton. Főleg akkor kellett vigyázni, ha az első kerekek már az aszfalton voltak, a hátsó pedig még a gyantán.

Jól szerepelt az igazi teszteken

Két európai szervezet, a TUV SÜD és a DEKRA végzett teszteket az abroncson a Michelin megbízásából, a gumikat állítólag véletlenszerűen kiválasztott kereskedésekben vették. Az új Pilot Sport 4-t elődjével, a Pilot Sport 3-mal és más prémiumgyártók sportos abroncsaival (Bridgestone Potenza S001, Conti SportContact 5, Dunlop Sport Maxx RT, Goodyear Eagle F1 Assymetric 2, Pirelli P Zero, Hankook V12 Evo 2 120) vetették össze 225/45/17-es és 225/40/18-as méretben, de a vetélytárs gumik többnyire 5-6 éves konstrukciók voltak, a legfiatalabb a Hankook volt, amit 2014-ben mutattak be.

A tesztet száraz és nedves útfelületen végezték, vizsgálták a köridőt és a féktávot száraz és nedves felületen, és a tartósságot is kopási teszt segítségével (10 ezer km után lézerrel megmérik a kopást, és ebből meghatározható a hátralévő futás egészen a megengedett minimális 1,6 mm-es profilmélységig). Aki meglepődik azon, hogy a tartósságot leszámítva (ahol a PS4 a Goodyear után a 2. lett) mindenhol az új Michelin győzött, még nem látott gumis sajtóanyagot, de az biztos, hogy eleve jó, 40 autótípuson gyáriként használt elődjéhez képest sokat fejlődött, de a konkurensek között sincs oka szégyenre.

Jól tapad a nedves aszfalthoz is

A következő feladatban a nedves körpályán, aszfaltburkolaton kellett köröket menni egy 5-ös kombival, de itt is csak annyi tűnt fel, hogy meglepően jól betapad a Michelinnel a nagy BMW, ami a közhiedelemmel ellentétben orrtolósra van hangolva.

Később volt egy száraz pályás szlalom is 3-asokkal, de ott olyan sűrűn követték egymást a bóják, hogy nem igazán lehetett élvezni. Ezeknek a feladatoknak akkor lett volna értelme, ha összehasonlíthattuk volna a PS4 viselkedését a konkurenciáéval, de erre nem volt lehetőség.

A Michelin szerint ezzel a gumival gyorsabban reagál a kormánymozdulatokra az autó. Konkurens híján nem tudtuk ellenőrizni Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Egy összehasonlítást azért összehozott a Michelin, de abból pont nem az új gumi jött ki jól: a versenypályán Vida János és Walter Csaba autóversenyzők vittek minket egy BMW 640d-vel és egy jóval potensebb M6-ossal. Kiderült, amit előre sejteni lehetett: a PS4-essel szerelt 640d egy kellemes túrakupé, de nem való versenypályára, mert túl nagy, és a maga 1,8 tonnájával túl nehéz is.

Viszont Vida szerint a PS4 konstans, jó teljesítményt nyújtott sok körön át, és a válla sem kopott le túlzottan, persze átülve az M6-osba azért érezhető volt, hogy a hasonló tömegű, de keményebb futóművű csúcsmodell mennyivel jobban tapad be a kanyarokba a szélesebb és peresebb Michelin Super Sportokon.

Még az 560 lóerős BMW M6 is kissé nehézkes volt a versenypályán, de a célegyenesben azért nagyot ment, és a hangja is rendben volt. A PS4-et csak a mögötte lévő 640d-re szerelték Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Eredetileg a BMW M2-esekkel ment volna az autóztatás (arról szó sem volt, hogy magunk vezethessünk a pályán), de aztán kiderült, hogy pár hét múlva pont a Hungaroringen lesz a típus nemzetközi bemutatója, ezért a BMW megtiltotta a Michelinnek, hogy az újságírókat az újdonsággal vigyék a pályán.

Az időjárás azért összehozta a kemény tesztet

Másnap végre alkalmunk volt megtapasztalni, hogy a PS4 valóban elsőrangúan viselkedik, ha esőben kell menni vele. Nyíregyházáról, a Michelin gyártól Budapest felé tartva ugyanis akkora felhőszakadásba futottunk bele az M3-as autópályán Hatvannál, amilyenben még sosem vezettem. Már azon kezdtem aggódni,

nehogy leégjen a 3-as BMW ablaktörlőmotorja,

mert több mint fél órán keresztül a lehető leggyorsabb fokozatban mozgatta a lapátokat a szélvédőn.

Nagy esőnél muszáj csökkenteni a sebességet, különben a felúszást kockáztatjuk Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

Rengeteg autó állt félre a leállósávba, a belsőben 80-90, a külsőben 60-70 km/h-ra csökkent az átlagsebesség, a legtöbben a hátsó ködzárófényt is bekapcsolták, annyira lecsökkent a látótávolság.

Mi az az aquaplaning?

Az abroncs mintázata gördülés közben megtöri az útfelületen kialakult vízréteget, az árkok pedig elvezetik hátrafelé és oldalra a csapadékot, ami így kiszorul a gumi felfekvő felülete alól. Túl nagy sebességnél nincs idő, kopott gumiabroncsnál pedig nincs kapacitás a vízelvezetésre. Ilyenkor a kerék fokozatosan elveszíti kapcsolatát az úttesttel, és felfut a vízre; a tapadás megszűnése, vagyis az aquaplaning abból tudható, hogy elkönnyül a kormány, és a jármű irányíthatatlanná válik. A jelenség fellépésekor azonnal csökkenteni kell a kritikus sebességet, mégpedig a gázpedál felengedésével, és nem hirtelen, erős fékezéssel.

Ilyenkor próbáljunk pontosan az előttünk haladó nyomában haladni,

hiszen ott már egyszer kiszorították a vizet, így a mi abroncsainknak már könnyebb a dolguk. Előnyösebb a középső sávban haladni, mert ott kisebb az esélye egy mély tócsának, mint az útpálya bal szélén futó belső sávban, így tettem én is, de azért az előzéseknél a belsőben is kellett menni.

Nem sokon múlt, hogy csónakká váljon az autó

Akkor van baj, ha nem megy előttünk autó, mert akkor csak saccolni lehet a burkolaton összegyűlt víz mennyiségét, vagy ha megy, de mégsem látjuk a nyomát, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy mi is mély tócsán fogunk keresztülmenni.

Kisebb lett a csatornák mérete a PS3-ashoz képest, de így is jól tapad vizes aszfalton a PS4 Forrás: Michelin

Egyszer nekem is sikerült egy ilyenbe belemenni 100 km/h körüli tempóval, a kormányon éreztem, hogy valami nagyon fogja az autót, de szerencsére nem úszott fel a vízre a BMW, amiben a PS4 képességeinek is komoly szerepe lehetett. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, aztán utána visszavettem a tempóból, és biztonságosan elértük Budapestet.

Jól jött, hogy nagy profilmélységű, szinte új gumikon mentünk, és hogy a PS4 lekerekített vállkialakítása miatt egy átlagos guminál jobban belevág a vízbe, ezért késlelteti az aquaplaning bekövetkeztét a felfekvési felület méretének csökkentése nélkül.

Autópályán van a legnagyobb esély az aquaplaningra a nagy sebesség miatt Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Frank May

Lehet, hogy egy másik gyártó olcsóbb, de új, nagy profilmélységű gumijával sem úsztunk volna fel, de ez már sosem fog kiderülni. Abban a fél órában azért örültem neki, hogy a piac egyik legjobb vizes teljesítményt nyújtó gumija volt a tesztautón, nem pedig egy no name használt, és így gond nélkül megúsztuk a bibliai özönvizet idéző időjárást.

Nálunk készül

Az 1962-ben épült nyíregyházi gumilabdagyárat, amely a 1979-től már Taurus abroncsokat is gyártott, 1996-ban vásárolta meg a Michelin, hogy mezőgazdasági abroncsokat állítson elő.

2005-ben indult a személyautó-gumik gyártása, jelenleg csak a nagyteljesítményű autókra valók készülnek itt 17-21 colos méretben, többek között a PS4 is. 17 mintázattal 30 méretben készül itt 220 típusú abroncs, a termelés 70 százaléka nyári gumi. Az 1,9 milliós éves termelés egyharmada a Porsche gyárakba kerül, ami nagy elismerés az üzemnek, mert a stuttgarti autómárka közismerten magas követelményeket támaszt a beszállítóinak, a gumik esetében sokszor még a minta és a keverék tervezésébe is beleszól. Jelenleg folyamatban van a nyíregyházi Michelin gyár 40 millió euróba kerülő bővítése, ami 2017-re fog elkészülni, és utána 2,3 millió abroncsra nő majd az éves kapacitás, és 1200-ra az alkalmazottak száma.