Norvégia valami olyasmire készül, ami sokkolni fogja az autósokat

tesla model s
Vágólapra másolva!
Norvégiában már csak kilenc évig lehet benzin- vagy dízelmotorral felszerelt új autót vásárolni.
Vágólapra másolva!

Norvégia régóta tervezi, hogy betiltja a hagyományos motorral szerelt autók forgalmazását, és most úgy tűnik, sikerült is megállapodni a tilalom bevezetésének időpontjáról. Kilenc év múlva, azaz 2025-től már egyetlen kereskedés sem árulhat benzin- vagy dízelmotoros autót az országban, ezt a skandináv állam új energetikai stratégiája mondja ki.

Forrás: Tesla

A döntés abból a szempontból különösen érdekes, hogy Norvégia első számú bevételi forrása a kőolaj, az ország mégis az elektromos és egyéb alternatív hajtású autók felé tereli a vásárlókat.

Norvégiában már az idei év első három hónapjában 24,4 százalék volt az újonnan eladott elektromos és konnektoros hibrid autók aránya, a Tesla Model S különösen népszerű az országban. Nem csoda, hogy Elon Musk, a Tesla alapítója most nagyon örül.