Hiába üvölt a sziréna, a mercis bunkó nem áll félre a mentő elől

mentő
Vágólapra másolva!
Mindenki lehúzódott a szirénázó mentő elől Szlovákiában, kivéve egy mercist.
Vágólapra másolva!

Az SLK vezetője közel három percig haladt a mentő előtt, mintha ő maga is mentős lenne. Végül egy piros lámpánál sikerült elé kerülni.

A rendőrök azonosították a sofőrt, elvették a jogosítványát, és a fegyvertartási engedélyét is visszavonták. Boris Zahumensky az újságíróknak azt mondta, ő csak segíteni akart a mentőautónak azzal, hogy mutatta az utat.

Ezen a magyarázaton biztosan nem gondolkozott sokáig.