Ez nem Transformer, hanem az új Porsche Panamera, a belseje egy csoda

2016.06.29. 11:29

A Porsche bemutatta a Panamera vadonatúj második generációját, amelynek főleg a belseje alakult át. Valószínűleg ez most az etalon a piacon.

Vadonatújnak nevezi a Porsche az új Panamerát, ez azonban kívülről szokás szerint nem látszik az autón. Vagy legalábbis nem első ránézésre. Természetesen változott a karosszéria, különösen hátul csinosítottak rajta sokat, de forradalom helyett óvatos fejlődésről lehet beszélni. Még úgy is, hogy változott a hosszúság, a tengelytáv, és hogy összességében jobban emlékeztet a 911-esre, mint bármikor korábban.

Forrás: Porsche

Az utastérben viszont megvolt a forradalom. Mindent teljesen átterveztek a mérnökök, megjelent egy hatalmas színes kijelző a középkonzolon, amely még annál is jobban mutat, mint amit az első (valószínűleg egy korábbi fejlesztési stádiumból) kiszivárogtatott kép mutatott. A gombok egy részét érintésérzékeny felületekre cserélték, ennél elegánsabb és modernebb belső talán nincs most a piacon.

Forrás: Porsche

Még a hátul utazók is kaptak egy digitális kijelzőt, persze ez csak abban az esetben jár, ha négyüléses kialakítással rendelik az autót. A csomagtartó 495 literes, az üléstámlák ledöntésével 1304 literesre növelhető.

Forrás: Porsche

Megjelent néhány új elem a felszereltségi listán, mint például sötétedő üvegtető, masszásülések, hangulatvilágítás és 3D-hatású audiorendszer a Burmestertől. De sokan a Panamera látványosan akcióba lépő új hátsó szárnyáért lesznek oda. Az új Panamera négykerék-kormányzást is kapott.

Forrás: Porsche

Szintén először kapható négyliteres V8-as dízellel az autó, a 4S Diesel teljesítménye 422 lóerő 850 Nm-es csúcsnyomaték mellett, ezzel a valaha volt legerősebb dízel Porschének számít. A duplaturbós, 2,9 literes V6-os benzines 440 lóerőt és 550 Nm-es csúcsnyomatékot ad le, ez 20 lóerős és 30 Nm-es plusz az elődhöz képest.

Forrás: Porsche

A Panamera Turbóban 550 lóerős (770 Nm) duplaturbós V8-as dolgozik, ez a motor 3,8 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra az autót. Később további motorok is megjelennek a kínálatban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK