A kecskeméti rendőrség egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt folytatott büntetőeljárást egy 49 éves holland állampolgárral szemben.

A rendőrök június 19-én 5 óra 55 perckor az M5-ös autópályán ellenőrizték a férfit, aki úgy vezetett, hogy az autóján a rendszámtáblák helyett kartonpapírok voltak.

Forrás: Police.hu

A holland sofőrt előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában elmondta, hogy még Romániában saját kezűleg írta az eredetivel megegyező karaktereket a papírokra, ezeket tette az autójára, majd Magyarországon keresztül a hazájába indult.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték tovább.