Újabb autógyártó ellen nyomoznak csalás miatt, az FBI is beszállt

fca
Vágólapra másolva!
A Volkswagen után újabb nagy autógyártó kerülhet bajba. Csalás gyanúja miatt nyomozás indult a Fiat Chrysler Automobiles ellen, a cég adatokat hamisíthatott meg.
Vágólapra másolva!

Több szervezet mellett az FBI is részt vesz a Fiat Chrysler Automobiles ellen indult nyomozásban, az autógyártóval szemben csalás és egyéb visszaélések gyanúja merült fel. Noha az eljárás még az elején tart, amerikai sajtóhírek szerint a nyomozók már jártak az FCA irodáiban, sőt egyes dolgozók otthonában is.

A gyanú szerint a nyomozás egy civil kereset miatt indulhatott el, ebben az autógyártó értékesítési gyakorlatát támadták meg. Azt gyanítják, hogy a Fiat Chrysler egyes kereskedői pénzt fogadtak el azért, hogy hamis újautó-értékesítési statisztikákat gyártsanak, vagyis papíron sokkal több autót adtak el, mint valójában. Hasonló keresetet már 2015-ben is beadtak a cég ellen.

Komoly vádak az autógyártó ellen. A Fiatot Európában is vizsgálják dízelcsalás gyanúja miatt

A Fiat Chrysler egy januári meghallgatáson azt mondta, hogy a kereset teljesen alaptalan, az csupán két elégedetlen kereskedő kreálmánya. Ennek ellenére július 11-én nyomozók jelentek meg az FCA michigani központjában, ahol a dolgozóknak azt tanácsolták, hogy csak ügyvéd jelenlétében mondjanak bármit a nyomozóknak.

Tekintettel arra, hogy az FCA a tőzsdén is jegyzett vállalat, a csalás vádját nagyon komolyan kezelik a hatóságok.