A Tesla első embere közzé tette az elektromos autókat gyártó cég növekedési stratégiáját a következő tíz évre. A „Master Plan Part Deux" nevű tervben jóval többről szól, mint csak új autómodellek ismertetéséről.

Musk 10 éve jelentette be a mesterterv első részét, az abban foglaltakat (kis szériás roadster, közepes szériás nagy villanyautó, nagyszériás, elérhető árú villanyautó, napelemes rendszer kiépítése) azóta teljesítette is a cége.

Elon MuskForrás: Tesla

A most ismertetett második tízéves tervben az új elektromos Tesla modelleken kívül az automatizált vezetésről és a közösségi közlekedésről is szó van.

Autók és más járművek

Musk bejelentette, hogy a Tesla be fog mutatni egy kompakt méretű szabadidő-autót, amely kisebb lesz a Model X-nél. Jön egy pickup teherautó is (remélhetőleg Ludicrous mód nélkül), de azt kizárta a Vasember, hogy a nemrég tömeghisztériát keltett Model 3–nál olcsóbb típust mutassanak be.

A Tesla terveiben elektromos hajtású teherautók (Tesla Semi) és tömegközlekedési járművek (valószínűleg buszok) is szerepelnek, ezekről jövőre árul el több információt a cég, talán prototípusok formájában.

A Tesla a két év múlva érkező, viszonylag olcsó Model 3-asból szeretne sokat eladni és sokat keresniForrás: Tesla

A Tesla Semi jelentősen csökkenti majd a fuvarozók költségeit, miközben növeli a biztonságukat, és örömet is okoz majd nekik munkavégzés közben" – mondta Musk.

Automatizált vezetés

A következő tíz évben minden Tesla modell önvezetővé válik, méghozzá olyan módon, hogy ha az önvezetésben részt vevő egyik rendszer felmondja a szolgálatot, az autó akkor is képes lesz biztonságosan irányítani magát, mert sok ún. backup rendszer gondoskodik majd a biztonságról.

Tesla Model SFotó: Polyak Attila - Origo

Hiába fejlett már ma is az Autopilot rendszer, az még Musk szerint is csak sokára fog bekövetkezni, hogy az önvezető járművek megkapják az engedélyt a közúti forgalomban való részvételre. Ehhez a Vasember szerint 6 milliárd tesztkilométerre van szükség.

Jelenleg a Telsa autók napi 3 millió mérföldet tesznek meg robotpilóta üzemmódban, ami azt jelenti, hogy 5-6 éven belül meglesz a szükséges mérföldmennyiség.

Elon MuskForrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Stringer

Az Autopilot rendszer még béta státuszban van, azaz még nem végleges, és folyamatosan fejlesztik. Musk szerint akkor lehet majd elhagyni a béta jelölést, ha már 10-szer biztonságosabban vezet majd, mint egy átlagos amerikai sofőr. Véleménye szerint az Autopilot (amely hivatalosan még csak vezetéstámogató rendszernek minősül, azaz a sofőrnek akkor is figyelnie kell az utat, ha épp a gép vezet helyette) a béta-státusz ellenére már ma is sokkal biztonságosabban vezet egy átlagos sofőrnél.

Napenergia és autómegosztás

A SolarCity napenergia társaság folyamatban lévő felvásárlása lehetővé teszi a Teslának, hogy az autók számára kiépített töltőhálózatát hamarosan napenergiából táplálja árammal. A házak az autók tetejére is egyre több napelemet vizionál Musk, amivel mindenki a saját maga áramszolgáltatójává válhatna.

Elon MuskForrás: Tesla

Musk nagy lehetőségeket lát az autómegosztó szolgáltatásban is, feltéve, ha az önvezető autók megkapják a zöld jelzést. Ekkor ugyanis az autótulajdonos – aki kimutatások szerint átlagosan csak a nap 5-10 százalékában használja a járművét – kölcsönadhatja az önvezető kocsiját másoknak, a jármű pedig pénzt termel neki, amíg ő az irodában vagy otthon ül, esetleg szabadságon van. Ha ismét szüksége van az autóra, akkor egyszerűen csak magához hívja, ahogy a David Hasselhoff a Knight Riderben K.I.T.T.-et.

Musk szerint ezzel a bevételi forrással már sokkal többen engedhetik majd meg maguknak, hogy Teslát vegyenek. A nagyvárosokban a Tesla saját önvezető flottát is szolgálatba állít, mert ezeken a helyeken nem lenne elég a privát tulajdonosok által biztosított autómennyiség a teljes utasforgalom szállításához.

A tervek logikusak, de sok buktatót rejtenek magukban, kíváncsian várjuk, mi valósul majd meg belőlük a következő tíz évben.