Nagy a baj, ha Ön is erre az ecseri autószerelőre bízta a kocsiját

szerelő
Vágólapra másolva!
A monori rendőrkapitányság eljárást indított R. István 32 éves ecseri lakos ellen.
Vágólapra másolva!

A magát autószerelőnek kiadó férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy az elmúlt hónapokban több személytől javítás céljából autókat vett át Ecseren. Több esetben készpénzt is kért a sértettektől alkatrészvásárlásra hivatkozva.

A gépjárművek javítását egyetlen esetben sem végezte el. Egy autót a tulajdonos tudta nélkül értékesített, több autót pedig az átvétel óta nem adott vissza a jogos tulajdonosának.

A 32 éves férfit augusztus 3-án gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság pénteken elrendelte R. István előzetes letartóztatását.