Egy magyar írónő rászoruló családnak ajándékozza az autóját

swift
Vágólapra másolva!
László Erika írónő közleményt tett közzé a Facebook oldalán, amely szerint egy rászoruló családnak ajándékozza az autóját karácsonykor.
Vágólapra másolva!

"Elajándékozom a kitűnő állapotban lévő, 10 éves, 51 ezer km-t futott, ötajtós, gránátnarancs színű Suzukimat kizárólag rászoruló, budapesti, nem értelmi fogyatékos, jól tanuló, tehetséges mozgássérült gyerek iskolába történő szállítása céljából, legkésőbb karácsonyi átadással" - írta az írónő László Erika a Facebook oldalán.

A felajánlásra rengeteg hozzászólás érkezett, így László Erika újabb közleményben pontosította a feltételeit.

"Kedves jó barátaim, jó ismerőseim, jó szándékú ismeretlen facebookozók! Köszönöm a rengeteg megosztást, a sok-sok kedves hozzászólást. Meg vagyok rendülve ekkora érdeklődéstől, álmomban nem számítottam rá, hogy ennyi emberrel tudnék jót tenni. Sajnos azonban csak 1 (egyetlen egy) elajándékozásra váró autóm van, ezért eleve próbáltam szűkíteni a kört, hogy ne bolonduljak bele az eddigi közel 15 ezer megosztásba - jelenleg több száz privát levéllel küszködöm."

Forrás: Facebook/Suzuki

"Még egyszer megismétlem, kinek is szeretném odaadni az én szépséges és remek állapotban lévő Suzukimat. Elnézést kérek azoktól, akiknek értelmi, hallás-, látás- és egyéb sérült gyermekük van, és nem Budapesten laknak. Ők sajnos nem számíthatnak rám. A gyermektelen szinglik sem és azok sem, akik szeretnék megvásárolni az autót. (Több ilyen ajánlatot is kaptam.) Kérlek, értsétek meg, ha csak úgy, tehát:

- Budapesti családot keresek (mivel szeretnék ellátogatni hozzájuk, mielőtt megírjuk az ajándékozási szerződést – vidéki utakat nem tudok vállalni), olyat, amelyiknek a mozgássérült kislánya vagy kisfia 7-16 év közötti életkorú, tehetséges, és jól teljesít az iskolában.

- Felajánlásom nem kamu.

- Nem kérek több megosztást, mert nem győzöm! Bocsánat!

- Mindenki türelmét kérem, mindenkinek igyekszem válaszolni, de vannak egyéb elfoglaltságaim is.

- Az autót 1-2-3 hónapon belül, legkésőbb karácsonykor tudom átadni. A válaszok többségét is ez alatt az idő alatt fogom megírni, illetve megejteni a személyes találkozásokat.

- Nem vagyok a Suzuki ügynöke, különben is, a következő autóm nagy valószínűséggel kis Toyota lesz. Azt azonban muszáj leszögeznem, hogy eddigi életem legjobb kisautója a Suzuki Swift volt, soha nem romlott el és nem hagyott cserben.

- Kérek mindenkit, ne ajánljon senkit, se családot, se intézményt, nem tudok senkit se megkeresni, privát üzenetekben jelentkezzetek, direktben, lehetőleg a gyermek fényképével. Köszönöm!"

László Erika azt írta, a kapott üzenetek mennyisége miatt csak többnapos késéssel tud válaszolni az érdeklődőknek, türelmet kér mindenkitől.