Magyar sztárokkal mutatta be nagy SUV-ját a Skoda

Skoda Kodiaq
Vágólapra másolva!
Havasi Balázs zongorázott, Mándoki László dobolt, Kerekes Vica pedig modellkedett a Kodiaq nagyszabású világpremierjén Berlinben. A Skoda nem véletlenül nevezte el az egyik legnagyobb testű barnamedve-fajról az új szabadidő-autóját: a 4,7 méteres kocsi hét személyt is el tud nyelni, a csomagtartója lehajtott ülésekkel a két köbmétert is meghaladja.
Vágólapra másolva!

Ha egy autógyártó 31 országból több mint 800 vendéget (köztük 600 újságírót és Karel Gottot) összecsődít a világ minden tájáról a berlini Kraftwerk rendezvényterembe egy új modellje kedvéért, akkor azzal az autóval komoly tervei vannak. A Skoda az új Kodiaq világpremierjén tett így, amely a hamarosan soktagúvá bővülő cseh SUV-paletta tetején trónol majd, és még az is elképzelhető, hogy a márka a története során először szerencsét próbál majd Amerikában.

A cseh medve 4,7 méter hosszú, 1,88 méter széles és 1,65 méter magas Forrás: Skoda

A Kodiaq az alaszkai Kodiak szigeten élő barnamedvéről kapta a nevét, a faj hím tagjai 4-500 kilót nyomnak, de találkoztak már 680 kilós példánnyal is. Gondolom grizzlynek nem akarták nevezni a kocsit, mert arról mindenkinek Leonardo DiCaprio emlékezetes, de igen balul elsült küzdelme ugrott volna be a Visszatérő című filmből.

Látványos volt a helyszínről a berlini bemutató Forrás: Skoda

Kodiak szigetén egyébként 14 ezer ember jut 3500 medvére, vagyis a csúcsragadozó szinte már háziállatnak számít. Még a főváros polgármestere is eljött (8000 kilométert repült 20 óra alatt) a berlini világpremierre,

hogy átvegyen egy 25 ezer dolláros csekket a Skoda vezérigazgatójától,

amit azért kapott a település, mert a Skoda kedvéért idén májusban egy napra minden helységnév-táblán átjavították az utolsó k betűt q-ra. A polgármesterasszony meghatódott az ajándéktól, pedig valószínűleg tudta, hogy ezen a vacsorán csak a pezsgők és a rákok többe kerülhettek ennél.

Magyar sztárok a berlini premieren

A látványos show a Kodiaq-dallal zárult, amit többek közt a már a Volkswagen-konszern házi dalszerzőjének számító Mándoki „Leslie” László adott elő az extrém frizurájáról és fellépőruhájáról könnyen felismerhető Havasi Balázs zongoristával. Akkor még senki nem tudta, hogy az este igazi magyar sztárjai nem ők lesznek.

Havasi zongorázik, Mándoki dobol, zeng a Kodiaq-dal! Forrás: Skoda

Este fél 11 körül, jócskán a prezentáció vége után ugyanis megérkezett Kerekes Vica felvidéki magyar színésznő, aki Csehországban az egyik legnagyobb mozisztárnak számít.

Szinte forrt a levegő a vörös szépség körül,

mindenki vele akart fényképezkedni a vezérigazgatótól a dizájnigazgatóig, ami láthatóan nem volt a terhére. Vica állta a sarat, minden kiállított autóban letesztelte a motorháztetőt és a vezetőülést, sőt, még a csomagtartóba is hajlandó volt beülni a gyári fotós kedvéért.

Kerekes Vicával még a Skoda dizájnigazgatója, Jozef Kaban is szívesen fotózkodott Fotó: Gulyás Péter (Origo)

De miért ilyen fontos a Kodiaq?

A Skoda eddig egyetlen SUV-val, a Yetivel is jól helyt állt a piacon, hiszen tíz év alatt 2,7-ről 4,3 százalékra tornászta fel a piaci részesedét Európában, és már két éve átlépte a bűvös egymilliós számot a globális eladásaival, jócskán lekörözve ezzel a Volkswagen másik olcsó márkáját, a mindössze 400 ezer autót értékesítő Seatot. A cseh gyártó további növekedéshez azonban

elengedhetetlen a szabadidőautó-kínálat bővítése,

mert a SUV-k eladása globális szinten manapság évente több mint 20 százalékkal bővül a kicsitől a nagykategóriáig.

Még több SUV-n dolgozik a Skoda

A Skoda SUV-palettája sokáig csak egytagú volt a Yetivel, de hamarosan öttagúvá bővül. 2017-től lesz ugye kapható a Kodiaq, egy évvel később jön az új Yeti, aztán a Kodiaq sportosabb, kupénak hívott változatát is bemutatják majd, és lesz egy kis SUV is, amelynek a Nissan Juke-kal és a Renault Capturral kell majd versenyeznie a vásárlókért. Kínának fejlesztenek egy olcsó SUV-t is, amelyet máshol nem fognak értékesíteni.
Van egy kis Land Rover a formájában, de összességében jól sikerült a dizájn Forrás: Skoda

Az új, 4,7 méter hosszú, MQB platformra épített Kodiaq jól illeszkedik a Volkswagen-konszern SUV portfóliójába, hiszen az új VW Tiguannál és a Seat Atecánál nagyobb, a Touaregnél azonban 10 centivel rövidebb, bár azzal ellentétben

felárért 7 üléssel is meg lehet rendelni.

Berlinben kipróbáltam ezt a harmadik üléssort, bár nem volt könnyű bemászni: semmivel sem nagyobb itt a hely, mint ami ebben a kategóriában általános, hosszabb utakra 150 centinél magasabb embereket nem érdemes ide ültetni, ha jóban akarunk maradni velük.

Középen fejedelmi, leghátul szűkös a hely, de nem is vártunk mást. A középső üléssor sínen tologatható, a variálhatóság az egyterűeket idézi Forrás: Skoda

Belül akkora, mint egy furgon

Hét üléssel mindössze 270 literes a csomagtartó, de öttel már 720, kettővel pedig 2065 literesre nő, utóbbi kettő a kategória legnagyobb értéke. A csomagtartó kérhető elektromos nyitással is, ebben az esetben elég a lábat a lökhárító alá lendíteni, vagy megnyomni a távirányítón lévő gombot a nyitáshoz-csukáshoz. Vontatásra is fel van készítve a cseh SUV: az elektromosan kihajtható vonóhorogra akár 2,5 tonnás utánfutót is rá lehet kötni, a vezetéstámogató rendszerek a kormányzásban is segítenek, ha tolatni kell a vontatmánnyal.

Közel 2,8 méter a tengelytáv, a hasmagasság 188 mm Forrás: Skoda

A 60-40 arányban osztott második üléssorban már az égimeszelők is kényelmesen elférnek, a láb- és a fejtér is bőséges. Akinek kisebb lábtér is elég, előrébb is tolhatja a 18 centis sínen mozgó üléssort, hogy nagyobb csomagtartót nyerjen. Praktikus, hogy

az első utasülés támláját asztallá lehet alakítani,

ekkor akár 2,8 méteres tárgyakat is lehet szállítani a Kodiaq utasterében. Egyéb „simply clever” megoldásokkal is jócskán ellátták a Kodiaqot, gondolok itt az ajtóba rejtett esernyőre, a Ford Focustól ellesett, nyitáskor előpattanó ajtóélvédőre vagy a tanksapkánál elhelyezett jégkaparóra.

Alapáron LED-esek a hátsó lámpák, de előre is kérhető LED-fényszóró Forrás: Skoda

Ötféle motor van

Két dízellel és három benzinessel indul a forgalmazás, a kocsi méreteire és tömegére való tekintettel az egyliteres, háromhengeres benzinest nem tették be a kínálatba.

Az alapmodellt a 125 lóerős 1,4-es TSI hajtja,

a második lépcsőfok az 1,4-es benzin turbómotor hengerlekapcsolásra is képes, 150 lóerős változata, a csúcsbenzines pedig a 190 lóerős 2,0 TSI. Dízelből a kétliteres TDI érhető el 150 és 190 lóerővel.

Jó anyagokat használtak a beltérben, a minőségérzet megközelíti a Volkswagenek szintjét. Az ülések nagyon kényelmesek, a váltó kis erővel jár, de kissé nyúlós Forrás: Skoda

Csak az alap benzineshez nem lehet kérni az automatikus összkerékhajtást, a 150 lóerős motorokhoz feláras, a 190 lóerősökhöz pedig széria lesz, akárcsak a hétfokozatú DSG automatikus váltó. A hátsó tengelyre legfeljebb a nyomaték felét továbbítja az elektronikus vezérlésű, többtárcsás kuplung, de kis terhelésnél csak az első kerekek hajtottak, amivel üzemanyagot spórol a Kodiaq. Közel egy mázsával növeli a tömeget a 4x4 hajtás, az 1,4-es benzinessel így 1452 helyett 1550 kilót nyom a cseh SUV.

Terepen csak óvatosan

Alapvetően aszfaltos használatra tervezték az összkerékhajtást, a feláras Off-road kapcsoló csak a motorvezérlő, a menetstabilizáló és a blokkolásgátló elektronikákat hangolja a keményebb igénybevételhez, és szükség esetén aktiválja lejtmenetvezérlőt. Emelhető légrugós futómű, mechanikus diffizár és felező felárért sincs, de ebben a kategóriában ez nem is elvárás, mert a legtöbb vevő megelégszik azzal, ha a kocsijával feljut a telekig a sáros földúton, vagy ha

a városi padkákat is gond nélkül meg tudja mászni,

amihez a 19 centis hasmagasság is elég.

Ügyes az ajtónyitáskor kipattanó élvédő, de a Ford már előbb feltalálta Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Elöl MacPherson, hátul többlengőkaros futóműve van az új Skodának, felárért rendelhető adaptív lengéscsillapítás és akár 19 colos alufelni is, amely egyébként még mindig nem tűnik túlméretezettnek a hatalmas kerékjáratban. A DSG váltós kivitelekhez üzemmód-választó is kérhető, amely ötféle (normál, takarékos, sportos, havas és egyéni) menetprogramot kínál.

Fejlett online szolgáltatások

A Kodiaq fedélzeti infotainment-rendszerei még a Superbénél is fejlettebbek. Alapáron jár a 6,5 colos érintőképernyő Bluetooth-szal, felárért 8 colos kapacitív képernyő, 64 gigás memória, DVD-lejátszó, Apple Carplay, Android Auto és MirrorLink támogatás is kérhető. Sim-kártyával 4G-s internetelérésre is képes a rendszer, amivel különböző online szolgáltatások vehetők igénybe: például meg lehet nézni az időjárást, a közlekedési híreket vagy a közeli benzinkutak árait. A navigáció az Audikhoz hasonlóan már Google Earth-alapú, és álló helyzetben Street View nézetre is lehetőség van.

Teljes a konnektivitás az online kapcsolatra képes fedélzeti infotainment-rendszerrel. A képernyő megérzi, ha az ujjunkkal közelítünk felé, akkor jönnek elő a menüpontok Forrás: Skoda

Egy applikáció segítségével a távolból

okostelefonon is lehet ellenőrizni, hogy épp hol van az autó,

be vannak-e zárva az ajtók, ég-e a világítás, és mennyi üzemanyag van a tankban. Később akár nyitni-csukni is lehet majd az ajtókat, amivel a csomagkézbesítést könnyíthetjük meg.

Vezeték nélkül tölti a telefont Forrás: Skoda

A belső wifi hotspotra akár nyolc eszköz is csatlakozhat. Ha hátul a gyerekek fülhallgatót viselve belefeledkeznének a tableten futó játékba vagy a mesenézésbe, a hifi képes felvenni a vezető beszédét, amelyet aztán lejátszik a hátul ülőknek, így a hangüzenet mindig célba ér. Már a Kodiaq is képes arra, hogy vezeték nélkül, indukciósan töltse az arra alkalmas mobiltelefonokat.

Öt üléssel 720 literes a csomagtartó Forrás: Skoda

A vezetéstámogató rendszerek közül szinte minden elérhető a körkörös kamerarendszertől a dugóban vezetésre képes asszisztensen át a távolságtartó tempomatig, persze a legtöbbért felárat kérnek.

Különösen hasznos lehet a manőverező asszisztens,

amely automatikusan lefékezi az autót, ha tolatás közben akadályt érzékel. A vészhelyzeti asszisztens képes az automataváltós Kodiaqot biztonságosan megállítani az út szélén, ha a sofőr rosszullét miatt nem képes tovább vezetni. Széria a 30 km/h-ig az ütközéseket megakadályozó városi koccanásgátló, amelyet felárért fel lehet fejleszteni olyanra, hogy a kocsi a kilépő gyalogosok előtt is megálljon.

Két perc hírnév: az egyik pincér spontán kézen állt a Kodiaq előtt Fotó: Gulyás Péter (Origo)

Mikortól lehet megvenni?

Már év vége előtt megkezdődik az előértékesítés, de az első példányok csak jövő márciusban érkeznek meg a márkakereskedésekbe. Bár az induló árat csak egy hónap múlva, a Párizsi Autószalonon árulják el, nem lennénk meglepve, ha a Kodiak valamivel olcsóbb lenne a Volkswagen Tiguannál, amelynek egyébként hamarosan szintén lesz hétüléses változata.