Hihetetlen párbeszéd egy magyar rendőr és egy nagymama között

szombathely
Vágólapra másolva!
Elképesztő párbeszédet rögzítettek Szombathelyen egy balesetet okozó idős nő és egy rendőr között.
Vágólapra másolva!

A 112press videójában csupán egy részlet hallható a parttalan vitából, de érdemes meghallgatni. A rendőr ugyanis nem adja fel, végtelen türelemmel próbálja elmagyarázni azt, amit régen tudnia kellene az autósnak.

Az előzmény egyszerű: a nő az autójával nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedő járműnek, és ütköztek. A vétkes sofőr szerint a védett úton

- nem jött semmi;
- jött valami, de messze;
- jöttek ugyan, de nem álltak meg, és nem engedték át;
- nem volt kinek elsőbbséget adni, hiszen senki nem állt a védett úton.