Ennek a Mercedesnek kéken világít az eleje és az oldala

mercedes eq
Vágólapra másolva!
Generation EQ néven mutatott be villanyautó-tanulmányt a Mercedes a Párizsi Autószalonon. Az SUV akár 500 kilométert megy egy feltöltéssel.
Vágólapra másolva!

A Mercedes sem akart kimaradni a buliból, a nagy villanyautós lázban a német gyártó is bemutatott egy új elektromos tanulmányt Párizsban. Noha egy villanyautónak hűtőrácsra igazából nincs szüksége, a Mercedes illúzió gyanánt kéken világító utánzatot nyomott az orrára.

Forrás: Mercedes-Benz

Az összkerékhajtású SUV-ban két villanymotor is dolgozik, együttes teljesítményük 406 lóerő 700 Nm-es csúcsnyomaték mellett.

Forrás: Mercedes-Benz

A tanulmányba a Daimler saját fejlesztésű, 70 kWh-s lítium-ion akkumulátorai kerültek, egy feltöltéssel akár 500 kilométert is elmegy az autó. Százas tempóra kevesebb, mint öt másodperc alatt gyorsul.

Forrás: Mercedes-Benz

A futurisztikus, a szériagyártástól nagyon messzi utastérben négy különálló széket alakítottak ki, a jobb akusztikus élmény érdekében mindegyik fejtámlájába külön hangszórókat építettek.