A születésnaphoz igazítanák a jogosítványok érvényességét

változik a jogosítvány, vezetői engedély
Vágólapra másolva!
A születési dátumhoz igazítaná a kormány a jogosítványok érvényességét.
Vágólapra másolva!

A születési dátumhoz igazítaná a vezetői engedélyek érvényességét a kormány egy a Kormány.hu portálon szerdán megjelent, több kormányrendeletet módosító tervezet szerint.

A születési dátumhoz igazítanák a jogosítvány érvényességét Forrás: Origo

Az egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet több kormányrendeletet módosítana, ezek között szerepel a közúti közlekedési igazgatási feladatokról is szóló kormányrendelet módosítása.

Eddig az ügyfél kérhette

A módosításban az áll, hogy a vezetői engedély kiállításánál az érvényességet általában úgy kell meghatározni, hogy

a lejárat hónapja és napja az egészségügyi érvényességi időponton belül megegyezzen az okmány birtokosa születési idejének hónapjával és napjával.

A fő szabály alóli kivétel, ha az orvosi vizsgálaton a meghatározott életkorra vagy a külön jogszabályban meghatározott betegségekre tekintettel két évet meg nem haladó egészségi alkalmassági időt állapítanak meg a járművezetőnek.

A jelenleg érvényben lévő szabályozás ezt a gyakorlatot az ügyfél kérésére alkalmazta.