Egy luxuskombi, ami egyterűnek is beválik - Mercedes E-osztály T-modell

2016.11.10. 10:57

Áramvonalasabb, lekerekítettebb formája miatt az új E osztály T-modell már nem kínál hangárnyi csomagtartót, mint a szépnek csak jóindulattal mondható elődje, de pakolhatóságban így is magasan veri a közvetlen konkurenciát, ráadásul ez az egyetlen kombi, amit akár hét üléssel is lehet kérni. Ami pedig a beltér luxusát és az extrákat illeti, az új kombi megközelítette az S osztályt.

Első ránézésre nagy C, avagy kis S, bár utóbbiból nincs T. Mindenesetre erősen uniformizált a legnagyobb Mercedes kombi, de ez azért elég jól áll nekiForrás: Mercedes-Benz

Manapság a crossoverek, szabadidő-autók, terepkupék hatékonyan térítik el a klasszikus kombik célközönségét az eredeti szándékuktól, de a Mercedes E osztály előző generációjából így is minden harmadik eladott példány puttonyos volt. Ennek tudatában nem csoda, hogy az új, W213-as limuzin megjelenése után meglepően gyorsan, fél év késéssel már meg is érkezett a hagyományosan T-modellnek hívott kombiváltozat.

Szögletesből szappanforma

A korábbi, szögletes, szekrényformájú hátsót szépen legömbölyített, aerodinamikai szempontból optimalizált dizájn váltotta fel, ami kétségkívül elegánsabb és jobb légellenállású a korábbinál, de az a tény is ismét bizonyítást nyert, hogy a legjobb térkihasználása még mindig a szabályos hasábnak van.

Jóval gömbölydedebb és áramvonalasabb lett elődjénél. 4933 mm hosszú és legalább 1,7 tonna az S213-as gyári kódú E osztály T-modellForrás: Mercedes-Benz

Ívelt, kerekded hátsója miatt ebbe a Mercedesbe a korábbi 695 liter helyett már "csak" 640 liternyi csomagot lehet pakolni, lehajtott ülésekkel még jobban, 1950-ről 1820-ra csökkent a befogadóképesség. Azonban az E osztály T-modell még így is magasan veri a közvetlen konkurensének számító Audi A6 Avantot (565-1680 l), BMW 5-ös Touringot (560-1670 l) és még a kombispecialistának tartott Volvo újdonságát, a V90-est is (560-1526 l).

Térfogatban 55 literrel csökkent a csomagtartó alapkapacitása, de a gyakorlatban ebből nem érződik semmiForrás: Mercedes-Benz

Csak egy Skoda veri a csomagtartóját

Igazából csak a jóval olcsóbb Skoda Superb kombi tör borsot az E osztály T-modell orra alá a 660-1950 literes értékével. Ezt nem is hagyta annyiban a Mercedes, és kitalálta, hogy a hátsó üléstámlákat 10 fokkal kisebb szögben is lehessen rögzíteni, amivel 30 litert nyerhet a kedves tulajdonos. Így már összejön a Skoda-verő 670 liter, de kérdéses, hogy a hátul ülők mit szólnának, ha közel derékszögben kéne ülniük egy hosszú út alatt.

A hátsó üléstámlák meredekebb szögben is rögzíthetőek, amitől 30 literrel megnő a csomagtartó. Így 10 literrel veri a Superb kombi 660 literét. Nem nagyon formázott a hátsó ülőlap, valószínűleg a vízszintbe dönthető támlák miattForrás: Mercedes-Benz

Hagyomány az E kombinál, hogy két, padlóból kihajtható, gyerekméretű ülés is kérhető a csomagtérbe, menetiránynak háttal, így – mint egy egyterűben – akár heten is utazhatnak egyszerre. Elődjénél csak az AMG motoros verzióhoz nem volt rendelhető ez az extra, de a 3,6 másodperces gyorsulás tudatában ez nem is meglepő, mert a gyerekek ebédje jó eséllyel az elindulás után nem sokkal a csomagtartó igényes kárpitozását díszítette volna.

Ez még az előd plusz két ülése a csomagtartóban, de az újhoz is lesz ilyen opcióForrás: Mercedes-Benz

Alapáron adják az új E kombihoz az elektromos csomagtérajtó-mozgatást, a feláras kulcs nélküli rendszerrel pedig már érintésre sincs szükség, elég a kocsi alá lendíteni a lábat a nyitáshoz, de ezt a trükköt már sok autó tudja. Az viszont még mindig kevés kombiban van benne, hogy a takaróroló a hátsó ajtó nyitásával egyszerre felemelkedik, vagy hogy a hátsó üléseket a kocsi mögött állva is le lehet dönteni.

Luxus és egyedi formavilág belül

Míg az előző E osztály műszerfala a legendás 124-esre utalt számos részletében, az újé a hatalmas digitális képernyőivel és a kerek légbeömlőivel már az S osztályt idézi, ami az E-vásárlóknak minden bizonnyal hízelgő. A párnázott, varrott bőrborítású műszerfal, a valódi fa és fém tobzódásával együtt kimeríti a fényűzés fogalmát. Rímel a hiperluxusra a (borsos felárért) hiánytalan biztonsági felszereltség a ma elérhető összes asszisztenssel, ennél a pontnál azonban álljunk meg egy kicsit.

Hihetetlen puccparádé uralja a felső-középkategóriás Mercedes kombi utasterét. A digitális műszerfal csak az alapmodellhez nem járForrás: Mercedes-Benz

Ez a Mercedes 0–210 km/h sebességtartományon belül sofőr nélküli önvezető módra is képes: a fehér vonalak között marad, tartja a távolságot az előtte haladótól, magától gyorsít és lassít, szükség esetén meg is áll, és eközben viszonylag ritkán szól az emberre, hogy tegye a kezét a kormányra.

Jóval elegánsabb lett elődjénélForrás: Mercedes-Benz

Sőt, a Teslák mellett csak ez a kocsi a párhuzamos közlekedésre alkalmas többsávos úton az előzést is magától végrehajtja, amihez csupán az indexkart kell két másodpercig lenyomva tartani. Kár, hogy az önvezető rendszer még mindig nem elég megbízható, ugyanúgy kell figyelni, mintha mi vezetnénk, mert a kritikus szituációkban kikapcsol, és visszaadja az irányítást.

Olyan mélyen ül a vezető, hogy a klasszikus maszkhoz járó kiálló csillagnak csak a tetejét látja belülrőlForrás: Mercedes-Benz

Zseniális viszont a távirányító önbeparkoló rendszer: a mobiltelefonnal használható bluetoothos megoldással a kocsi beáll még a szűk lakótelepi garázsokba is, és ki is jön, anélkül hogy ülne valaki a vezetőülésben. A szomszédok körében garantáltan sikert arató funkció használatához csupán egy modern mobiltelefon, egy egyszeri költséggel járó regisztráció és a Mercedes hivatalos applikációja szükséges.

Egy gombnyomásra a mindentudó ügyintéző

Ehhez a témához kívánkozik még a Concierge Service, azaz a fedélzeti ügyintéző, aki szerencsére csak egy 2 négyzetcentiméteres helyet foglal el az utastérben, annak is a fej feletti konzoljában. A CS ugyanis egy gombnyomásra aktiválható különleges tudakozó, mégpedig élő emberrel az összeköttetés túlsó végén.

Izgalmas formák és prémiumanyagok belül, a belső tükörnél lévő gomb hívja a gyári asszisztenstForrás: Mercedes-Benz

A személyes ügyintéző az aktuális pozíciónk, irányunk és sebességünk, valamint a gépkocsi egyéb telematikai adatainak valós idejű ismeretében megkeresi nekünk a legközelebbi patikát, benzinkutat, éttermet, szállást foglal, és közben udvariasan cseverészik, állítólag akár magyarul is, de csak az angol változatból kaptunk ízelítőt a menetpróbán. Aki szereti, ha kiszolgálják, és ezt hajlandó megfizetni, tegye, mindenki más valószínűleg az okostelefonjára fog hagyatkozni...

A leggyengébb motorral sem lassú

Az E kombi már az új fejlesztésű, kétliteres, alublokkos, 150 lóerős dízel alapmotorjával is 8,7 másodperc alatt futja a százas sprintet. Mellesleg ez a motor 220d néven 194 lóerővel és 400 Nm-rel is kérhető, az egy másodperccel fürgébb gyorsulásért kb. egymillió forint felárat kell fizetni. Nemcsak erős, de kifejezetten halk is az új négyhengeres dízel, ezen tulajdonságok egyike sem volt elmondható az öreg 2,1 literesről, ami az elődben szolgált. Az új motor 6-7 literes fogyasztása is kifejezetten baráti, bár ebben a tekintetben a régi sem volt rossz.

Forrás: Mercedes-Benz
Terepkombi is van belőle
A Mercedes történetének első terepkombija olyan modellekkel versenyezhet, mint az Audi A6 Allroad vagy a frissen bemutatott Volvo V90 Cross Country. Az All-Terrain a sima T-modell emelt változata módosított sárvédőkkel és az alapmodellétől eltérő hűtőráccsal, persze a 4Matic összkerékhajtási rendszer alapáron jár az autóhoz. Légrugós felfüggesztéssel akár 156 milliméteres hasmagassága is lehet a kombinak. Kezdetben mindössze egyetlen motorral, a kétliteres dízel 194 lóerős változatával lesz elérhető az autó.

Egy ilyen motor mellett szinte nincs is szükség másra, persze azért kapható a még fölényesebb és még simábban járó hathengeres dízel is (350d) 258 lóerővel és 620 Nm-rel. Aki mindenképp hathengeres dízelre vágyik, jobban jár, ha vár még egy évet, a Mercedes ugyanis már bemutatta az új kétliteressel egy motorcsaládba tartozó, alublokkos háromliteres dízelét, amely 313 lóerős, és 7 százalékkal fogyaszt kevesebbet a réginél.

Hálóval is el lehet választani a rakteretForrás: Mercedes-Benz

Inkább az amerikai piacnak szólnak a benzinmotorok: a kétliteres turbós 184 és 211, a háromliteres 333 és 401 lóerővel kérhető, utóbbi AMG E 43-as modellt hajtja, szigorúan összkerékhajtással. Ez a sportváltozat csak amolyan félmegoldás, amíg a több mint 600 lóerős, driftmóddal is felvértezett, szintén összkerékhajtású E 63 AMG meg nem érkezik.

Milyen vezetni?

Tény, hogy az E 43 is csak 4,7 másodperc alatt gyorsul százra, de valahogy nem képes érezhető adrenalinlöketet gerjeszteni a fedélzeten tartózkodók szervezetében. Egyszerűen túl jól sikerült kizárniuk a mérnököknek a külvilágot az utastérből, így a menetzaj mellett a háromliteres V6-os brutalitását is.

Széria a szintszabályozós hátsó futómű, hogy megpakolva se üljön le daciásan a hátuljaForrás: Mercedes-Benz

Ehhez a kényelemre hangolt kocsihoz sokkal jobban illik valamelyik dízelmotor. Bőven elég az E220d is 1,8 tonnás kocsihoz, csak padlógázas előzéseknél érzi azt az ember, hogy jó lenne még egy kis tolóerő. Viszont a következő gondolata az lesz, hogy a hathengeresért közel hárommillióval többet kellett volna fizetni, és ekkor biztos rájön, hogy jól választott.

Hátulról nehéz megállapítani, hogy C vagy E kombit látunk-eForrás: Mercedes-Benz

Már a szériában adott acélrugókkal is inkább kényelmes, mint sportos az E, és ez az érzés csak fokozódik, ha a feláras (350d-hez széria) légrugókon ringatózik. Egy 5-ös BMW-t izgalmasabb vezetni a közvetlenebb, több visszajelzést adó kormányzás és az agilisabb futómű miatt, de ezek a problémák a kombi Mercedesek vásárlóit nem szokták izgatni.

Bő egymillióval drágább a szedánnál

Már csak azért sem, mert a kategória talán legszebb utasterében ülhetnek, a legmodernebb elektronikai szolgáltatásokat vehetik igénybe, és a leghalkabb és legerősebb négyhengeres dízelmotorját hajthatják, ráadásul csomagtartójuk befogadóképességét is csak a Superb kombié múlja felül. Persze a Mercedes árlistája nagyjából ott kezdődik, ahol a Skodáé véget ér: a 150 lóerős dízelért 13,7 millió forintot kérnek, az AMG E 43 4Matic viszont már 24,5 millió forintot kóstál – extrák nélkül.

Forrás: Mercedes-Benz
Már 50 éve is volt kombi Mercedes

Éppen 50 évvel ezelőtt mutatta be a Mercedes az első kombiját, amelyet a klasszikus Fecskéből, azaz a W 110 szériából formált meg. A világ legrégebbi autómárkája 1966-ban amolyan kísérleti projektbe fogott egy holland kereskedővel (akárcsak a Volkswagen az első Transporter esetében) és próbaképpen puttonyt tervezett a korabeli E osztálynak tekinthető limuzin fenekére. A szárnypróbálgatás eredménye 2800 legyártott autó lett, ám az utód, az állólámpás W115 nem kapott hasonló karosszériaváltozatot.

 

A mai kombik luxusától igen távol állt az első kombi Mercedes, melynek neve, az Universal (ez az elnevezés a kombi Trabantokon, egészen pontosan a P50 sorozaton már 1960-ban megjelent!) is ezt tükrözte. A cél a használati érték növelése volt, ami a majd 2 köbméterre bővíthető raktér révén sikerült is.

 

Az első nagyszériás kombi csak a kettővel ez utáni W 123 modellcsaládból született, amelyet aztán a hazai népnyelv a sokadik tulajdonosváltás utáni jellemző felhasználói csoport miatt elnevezett zöldséges Mercinek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK