Nem fogja elhinni, hány évig vezetett jogsi nélkül a magyar autós

szondáztatás, ittas sofőr, rendőri igazoltatás
Békéscsaba, 2008. január 20. Egy rendőr szondáztatáshoz állít meg egy gépkocsit Békéscsabán. Éjfél óta a helyszínen bevonják az ittasan vezetők jogosítványát. 2008. január 20-án lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amelynek értelmében az alkoholszonda elszíneződése esetén azonnal el kell venni a vezetői engedélyt, függetlenül attól, mennyit ivott a sofőr. A jogosítványt legfeljebb három hónapra vonhatják be, kivéve, ha a kötelező vérvétel alapján jogerős elmarasztaló ítélet születik. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Egy baleset helyszínén, a rendőrök által megállított kocsisort került ki egy személyautó Csempeszkopács közelében, ezért a rendőrök félreállították az Opelt.
Vágólapra másolva!

Az autót vezető férfi lemondóan szállt ki a járműből, amikor a papírjait kérték, és csak annyit mondott, "lehúzás ez az egész" - írta a 112press.

A férfi nem titkolta, nincs jogosítványa, de nem azért, mert már elvették tőle, hanem

soha nem is volt.

Saját elmondása alapján 34 éve vezet személyautót és kamiont Magyarországon, illetve Európában, és ugyan egyszer már megfogták a rendőrök, de a jogosítványát a már ismert okokból nem tudták elvenni.

Kiderült az is, hogy

kölcsönautót vezetett, amelynek a műszaki engedélye lejárt.

A rendőrök a helyszínen levették az Opel rendszámát, és eljárást indítottak a férfi ellen, aki százezres nagyságrendű büntetésre számíthat.

"Peches vagyok, mert éppen szerettem volna megcsinálni a jogosítványt, de ebben az országban minden csak a lehúzásról szól" - mondta a férfi a portál szerint. Ezt bizonyítja, hogy Szombathelyen a "hülye biciklisek" miatt egyszer már megbuktatták a forgalmi vizsgán.

Megkérdezték tőle, hogy volt-e biztosítása, mire csak a fejét csóválta, és azt bizonygatta, hogy nagyon óvatosan vezet, ezért még soha nem okozott balesetet.

A mostani eset sem az ő hibája, mert nem volt egyértelmű számára, hogy ott meg kell állnia,

nem vette észre a rendőröket.