Életfogytiglant kaphatnak a halálos balesetek okozói

baleset
Vágólapra másolva!
Elrettentő törvénymódosításon dolgoznak Nagy-Britanniában: életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat, aki bizonyos körülmények között halálos közúti balesetet okoz.
Vágólapra másolva!

A brit jogrendszerben jelenleg 14 év a halálos baleset okozása miatt kiszabható börtönbüntetés felső határa, ezt egy módosítással életfogytiglanra változtatnák.

A javaslat szerint

azokat büntethetnék így, akik súlyos gondatlanságból okoznak halálos balesetet.

Ide tartozik a jelentős mértékű gyorshajtás, az utcai versenyzés, az ittas vagy bódult állapotban történő vezetés vagy a vezetés közbeni mobilozás. Az ilyen autósok a gyilkosokéhoz hasonló büntetést kaphatnának a jövőben.

A britek célja a közúti balesetben elhunytak számának drasztikus csökkentése

A jövőben azok is súlyosabb büntetést kaphatnak, akik ha halált nem is, de súlyos sérülést okoznak. Ennek a büntetési tétele három évig terjed, ezt is jelentősen emelnék.

Egyelőre csak tervezetről van szó, amellyel kapcsolatban széles körű egyeztetés indult. Ez 2017. február 1-jéig tart.

– fogalmazott Sam Gyimah igazságügyi miniszter.