Felborítja a zöldfülű a status quót? – Seat Ateca vs. Ford Kuga

Vágólapra másolva!
Manapság az, aki családi autóban gondolkodik, a hagyományos ötajtós és kombi kompaktok, sőt, az egyterűek helyett inkább a magasabb építésű szabadidő-autók között néz körül. Nem véletlen, hogy a gyártók ontják a divatos SUV-kat. Kicsit késve, de a Seat is bemutatta az első ilyen modelljét, az Atecát, amelyet a modellfrissítésen nemrég átesett Ford Kugával vetettünk össze.
Vágólapra másolva!

Rengeteg amerikai gimis filmből lehet ismerős a helyzet: új srác érkezik egy összeszokott osztályközösségbe, aztán hamarosan kiderül róla, hogy bizony eminens tanuló, és még a sportokban is felveszi a versenyt a legjobbakkal. Ez persze nem tetszik az osztály alfa-hímjének, aki a futballcsapat kapitánya is egyben, ezért párbajra hívja a frissen érkezettet.

A Kuga (balra) a felvágós Vignale felszereltséghez tartozó szpojlereket, krómdíszeket és 19 colos kerekeket viseli. Az Ateca sallangmentesebb, letisztultabb Fotó: Mudra László - Origo

A fenti analógiában természetesen az Ateca az új diák, aki a kompakt-szabadidő autók osztályába érkezett, ráadásul úgy, hogy

a Seatnak még semmi tapasztalata nem volt ebben a szegmensben.

Persze elég segítséget kaptak a Volkswagen-konszerntől: az MQB-alapokra épített SUV műszakilag közeli rokona az új Volkswagen Tiguannak és a Skoda Kodiaqnak, de mindkettőnél kisebb, könnyebb és sportosabb. Komoly reményeket fűz hozzá a nehéz időket megélt spanyol márka.

Mintha egy kategóriával nagyobb lenne a Kuga, a méretfölényt a számok is igazolják Fotó: Mudra László - Origo

Az Ateca kihívója, a második generációs Ford Kuga a sportosságot,

vezetési élményt tekintve eddig mércének számított

a kompakt SUV-k között. Nem vadonatúj, de pont most esett át az életciklus felénél esedékes modellfrissítésen, pedig nem mondhatni, hogy csökkent volna az érdeklődés iránta: idén novemberig Magyarországon több mint 1300-at adtak el belőle, ami közel 20 százalékos piaci részesedést és második helyezést ért a kompakt szabadidő-autók között, de év végéig még van esélye az első helyre is.

Hogy néznek ki?

Jóval testesebb a Kuga az Atecánál, pedig elvileg egy kategóriába tartoznak.

A Ford 18 centivel hosszabb, 1,6 centivel szélesebb és 9 centivel magasabb,

a tengelytávja pedig 6 centivel nagyobb. Valójában a 4,54 méteres Kuga pont beleillik a kategóriába, inkább a Seat az, amelyik lefelé lóg ki belőle a külső dimenziói alapján.

Könnyű terepezéshez mindkettő hasmagassága elegendő Fotó: Mudra László - Origo

Teljesen új orrot és hátsó lámpákat kapott a Ford a modellfrissítésnél, hogy jobban hasonlítson az Amerikából importált, 4,8 méter hosszú, de szintén csak ötüléses Edge-re. Eddig meglehetősen semleges volt a Kuga formája (ami a piaci sikerek egyik oka is lehet), most már kellően karakteres, de

nem nagyon illik bele az európai Fordok formanyelvébe,

a hatszögletű hűtőmaszk és az új fényszórók inkább a tengerentúli stílust követik.

Valamivel nagyobb, és a szélesebb nyílás és alacsonyabb rakodóperem miatt könnyebben is pakolható az Ateca csomagtere Fotó: Mudra László - Origo

A túlzásba vitt krómdíszmennyiség annak köszönhető, hogy a tesztautó a legdrágább, Vignale felszereltséggel érkezett hozzánk, amely nem csak dizájnelemeivel, szolgáltatásaival és felszereltségével, de a több mint 13 milliós árával is a prémiumtermékek felé kacsingat.

A Kuga csomagtartója elektromosan, akár láblendítésre is nyílik, de ez az extra a Seathoz is elérhető Fotó: Mudra László - Origo

A Seat jóval letisztultabb formája közelebb áll az európai ízléshez. Persze nem volt nehéz dolguk a formatervezőknek, mivel az alapokat szolgáltató Leon az egyik legcsinosabb alsó-középkategóriás típus manapság. Csak annyit tettek, hogy

kissé felfújták a testvérmodellt,

magas tetővel, hatalmas kerékjáratokkal és egyéb hobbiterepjárós jegyekkel látták el.

Ezt az ábrát vetíti ki az Ateca tükre a földre. Inkább kellemetlen, mint menő Fotó: Gulyás Péter

Mintha egy az egyben a Skoda Kodiaq-ról származnának az ajtók, ami nem csoda, mert az Ateca a csehországi Kvasinyben készül a Kodiaqkal közös gyártósoron. Még a farkialakítás is hasonló a homorú hátsó ajtóval, de a Seat hátsó túlnyúlása lényegesen kisebb, mert a Skodával ellentétben nem lehet harmadik üléssort rendelni bele.

Műszaki tartalom

Mindkét kocsi egy-egy bevált kompakt autón alapul:

a Kuga a Focus, az Ateca a Leon technikáját kapta meg.

Éppen ezért meglepő, hogy mekkora különbség van a tömegükben: a Ford 1651 kilója a Seat 1473 kilójával áll szemben. Közel 1,8 mázsa a különbség, pedig mindkettő összkerék-hajtású (a Ford elektronikus tengelykapcsolós, a Seaté Haldex-kuplungos), és mindkettőben kétliteres dízelmotor dolgozik.

A Seat kétliteres dízele 150, a Fordé 180 lóerős, mégis a könnyebb spanyol kocsi a gyorsabb. Még nagyobb lenne a fölénye, ha a 190 lóerős motorral érkezett volna hozzánk Fotó: Mudra László - Origo

Igaz, ha a Fordot a dupla kuplungos Powershift váltó helyett hatfokozatú manuálissal kaptuk volna, akkor 14 kilóval könnyebb lenne, de akkor is 164 kilóval többet nyomna. A valóságban pedig még nagyobb lehet a különbség, mivel a Fordban minden extra benne volt, amit csak rendelni lehet, a Seat viszont egy szerényebb felszereltségű példányt adott ki tesztelésre.

Mennyire praktikusak?

A Volkswagen-konszern már a Golfnál is megmutatta, hogy a kategória legkisebb karosszériájában is képes az egyik legtágasabb utasterét megalkotni, és ezt a trükköt az Atecával is sikerült megismételni. Hiába rövidebb 18 centivel a karosszériája és 6 centivel a tengelytávja, az ügyesebb „csomagolás” miatt a

a spanyol autó belül minden irányban tágasabb, mint a Kuga.

Az Ateca műszerfala egy az egyben a Leonból származik. Ingerszegény, de jól van összerakva, és az anyagok is kellemesek. Kilátni jobban lehet a Seatból Fotó: Mudra László - Origo

Elöl rengeteg a hely, és széles tartományban lehet állítani a kormányt és a vezetőülést is, amelynek magasságállítása arra is lehetőséget ad, hogy parancsnoki, magas üléspozícióból vezessünk, vagy hogy majdnem olyan alacsonyan üljünk, mint egy Leonban. Hátul is bőséges a lábtér, és a magas tetővonal jóvoltából a fejtér miatt sem kell aggódni.

Kissé kusza, és sok helyet rabol az első utasoktól a Kuga Focusból származó műszerfala. A korábbinál jóval nagyobb, 8 colos érintőképernyőn már a SYNC rendszer 3. generációja futott Fotó: Mudra László - Origo

Alapból is 485 literes a Seat-csomagtartó, a bővítés után 1579 literes, de itt egy dologba bele lehet kötni:

egy lépcső miatt nem képződik sík felület,

így egy nagyobb tárgyat nehéz hátulról becsúsztatni, ha egyedül vagyunk. A Ford csomagtartója öt üléssel 29 literrel kisebb a Seaténál, igaz, a bővítés után már 24 litert ráver, és ekkor sík rakodótér keletkezik. Mindkét kocsihoz rendelhető elektromos csomagtartónyitás, amit akár láblendítéssel is lehet vezérelni.

A Ford fehér diffúzorutánzattal és dupla kipufogóval vagánykodik, az Ateca visszafogottabb Fotó: Mudra László - Origo

Elöl-hátul szűkebb a Kuga az Atecánál, ráadásul a hátsó ülések vékony, formázatlan párnázása miatt sem túl kényelmes benne hátul ülni. Hiába a „mindent bele” Vignale felszereltség és a jó minőségű fehér bőrkárpit, a Focus-belső láttán az embert az az érzés keríti hatalmába, hogy

a Fordnál megrekedtek 2012-ben.

A Kuga vonóhorgának elektromos reteszelése a csomagtérből oldható, utána viszont kézzel kell a helyére pattintani a kampót Fotó: Mudra László - Origo

Elnagyolt részletek, kissé kaotikus, nehezen áttekinthető műszerfal, nem mindenhol jó anyagminőség jellemzi a Kugát, igaz, a belső dizájn legalább izgalmasabb, mint a Leon komor és unalmas műszerfalát átvevő Atecában.

Milyen őket vezetni?

Hagyományosan a vezethetőség az a terület, ahol a tesztekben a Fordok sok pontot szoktak gyűjteni, és ez most sincs másként.

A Kuga precíz, sportosan nehéz kormányzása állandó örömforrás

a vezető számára, ütközéstől ütközésig csak 2,6-ot fordul a volán, de még ennél is közvetlenebbnek érezni. Mivel 19 colos nyári gumikkal szerelték a Kugát, száraz úton hatalmas tapadási fölényben volt a 17-es téli gumikon gördülő Seattal szemben, de valahogy az volt az érzésem, hogy egyforma gumikkal is a Forddal lehetne nagyobb kanyarsebességeket elérni.

A Ford szabványos átlagfogyasztása 5,2 liter, a Seaté 5,1 liter, városban ezeknek a másfélszeresével kell számolni Fotó: Mudra László - Origo

A kétliteres dízelmotor sokkal erősebbnek érződik, mint amire a 10 másodperces gyorsulás alapján gondolna az ember,

a dupla kuplungos Powershift automata is sokat fejlődött,

mióta a Ford öt-hat éve elkezdte használni, még a második generációs Focusban. Simán és villámgyorsan vált, mindig abban a tartományban tartja a motort, ahol a 400 Nm szinte teljes egészében rendelkezésre áll, de padlógáznál még mindig kicsit sokat gondolkozik, mielőtt visszaváltana egy-két fokozatot.

A Seat ülésének háttámlája nem a legjobb szögben ívelt, emiatt felül már nem nyújt kellő támaszt Fotó: Mudra László - Origo

A könnyebb Seat 30 lóerővel gyengébb motorjával is 1 másodpercet ad százig a Fordnak, de

menet közben valahogy mégis a spanyol érződik lassabbnak.

Lehet, hogy az a megtévesztő, hogy a TDI egyenletesebben adja le az erejét, vagy, hogy a hatfokozatú kézi váltó fokozatai meglepően hosszúak.

Nagyon kényelmesek a Ford fehér bőrrel borított, „emelt oldaltartású” sportülései, de a Seat üléseit szélesebb tartományban lehet állítani Fotó: Mudra László - Origo

Normál használatnál halkabb a motorja, de a hangszíne sokkal kellemetlenebb, brummogósabb, mint a Fordénak, ráadásul menet közben a szél- és gördülési zaj is erősebbnek érződik. Persze nem kizárt, hogy a Vignale csomaghoz extra hangszigetelés is társul, és a normál Kugák nem halkabbak az Atecáknál, de a két tesztelt autó közül

a Ford volt a csendesebb menet közben,

igaz, a különbség nem volt számottevő.

Sokkal nagyobb hely van a Seat második sorában, pedig a hossza és a tengelytávja is lényegesen kisebb Fotó: Mudra László - Origo

Vezetési élményben a Seat is a kategória felett áll, de érzéketlenebb, kevesebb visszajelzést adó kormányzása, élvezetmentes kézi váltója és a nagyobb karosszériadőlései miatt egy fokkal elmarad a Fordtól. Menet közben érezni, hogy közel két mázsával könnyebb kocsit irányítunk, irányváltáskor és fékezéskor is.

A szűkösebb lábtér még kellemetlenebb, ha a tálcák le vannak hajtva, mert ekkor a hátul ülők térde az ülés hátulja helyett a kemény műanyagba fúródik Fotó: Mudra László - Origo

Ha egy mondatban kellene összefoglalni az Ateca vezethetőségét, azt mondanám, hogy

pont olyan, mint egy Leon, csak kicsivel magasabban ülünk benne,

és jobban dőlünk a kanyarban. Viszont a Seat a kisebb kerekekkel egy fokkal kellemesebben rugózott, mint a 19-eseken gördülő Ford, de a futóműve azért feszesebb annál, mint amit tökéletesen kényelmesnek mondana az ember.

Megérik az árukat?

Hatalmas az árkülönbség az alapárakat tekintve. Lemezfelnivel, háromhengeres, 115 lóerős turbómotorral és elsőkerék-hajtással már 5 millió forint alatt is hozzá lehet jutni a Seathoz, míg a Ford Kuga árlistája az 1,5 literes, 120 lóerős benzinmotorral 7,2 millió forinttól indul.

Se diffizár, se állítható futómű nincs a Seatban, ezért a terepkapcsoló csak az ESP, a gázpedál és a kormányszervó beállításain változtat Fotó: Mudra László - Origo

Kisebb lesz az árkülönbség, de marad a Seat jelentős előnye, ha a legolcsóbb összkerekes dízeleket nézzük: a 150 lóerős Ateca 2.0 TDI 4Drive Style Wave 8,32 millió, a szintén 150 lovas Ford Kuga 2.0 TDCi 4WD Business Technolgy 9,14 millió forintért lehet a miénk a kialkudott kedvezmények nélkül. Azonban

a Kuga tesztautó ára 13,6 millió forint volt,

ami akkor is túlzás, ha tudjuk, hogy erősebb volt a Seatnál, és minden extra benne volt, amit a Ford kínálni tud.

Akinek mindene a vezetés, a Forddal jár jobban, mindenki más a Seattal Fotó: Mudra László - Origo

A Seat akkor is megnyerte volna a tesztet, ha nem lenne jelentősen olcsóbb a Fordnál, így meg aztán pláne egyértelmű az elsősége. Hiába új szereplő a Seat a szabadidő-autó piacon, sikerült egy olyan autót alkotnia, aminek

lényegében nincs gyenge pontja,

ha a kissé sivár belsőt és a dízelmotor hangját leszámítjuk. Mellette a Ford minden területen vereséget szenved, leszámítva a vezetési élményt, de pont ez az, ami a legkevésbé fontos egy családi SUV kiválasztásakor.

Műszaki adatok

Ford Kuga 2.0 TDCi 4x4 Poweshift

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1997 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 132 kW (180 LE)/3500. Nyomaték: 400 Nm/2000.Sebességváltó: hatfokozatú dupla kuplungos automata. Fékrendszer elöl/hátul: 320 mm átm. hűtött tárcsa/280 mm átm. tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4541/1856/1703 mm. Tengelytáv: 2690 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1571/1583 mm. Tömeg: 1651 kg. Terhelhetőség: 579 kg. Csomagtartó térfogata: 456-1603 l. Üzemanyagtartály térfogata: 53 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0–100 km/óra): 10,0 mp. Végsebesség: 200 km/h. Átlagfogyasztás: 5,2 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,9 l/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 134 g/km.

Seat Ateca 2.0 TDI 4x4

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1968 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 110 kW (150 LE)/3500. Nyomaték: 340 Nm/1750.Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: 312 mm átm. hűtött tárcsa/272 mm átm. tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4363/1841/1611 mm. Tengelytáv: 2630 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1572/1544 mm. Tömeg: 1473 kg. Terhelhetőség: 627 kg. Csomagtartó térfogata: 485-1579 l. Üzemanyagtartály térfogata: 55 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0–100 km/óra): 9,1 mp. Végsebesség: 196 km/h. Átlagfogyasztás: 5,1 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 7,7 l/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 134 g/km.