Békából lett királyfi - Nissan Micra menetpróba

Mindent felejtsen el, amit eddig a Nissan Micráról gondolt, tudott, vagy olvasott. Az új Micra szakított a múltjával, a nevén kívül semmit nem tartott meg az előző négy generációból. Folyékony formanyelve infinitis, renault-os, mazdás és hondás jegyeket dolgoz fel újszerűen.
Európában tervezték, Európában gyártják, európai autónak szánják, ezért a forradalmi megújulás. Két modellt vált fel a magyar piacon, az eddigi Micrát és az utód nélkül megszűnő Nissan Note egyterűt.
Az apró buszlimuzinokra lényegében megszűnt a kereslet,
mindenki inkább SUV-t akar a háza elé állítani (a kihaló autókategóriákról itt olvashat bővebben).
Annak idején a „bakancs" Micra megnyerte az Év autója címet, és idén újra van rá esélye a gyártónak: az új generáció is felkerült a hét döntős modell listájára. Az eredményt a Genfi Autószalon előtt tudjuk csak meg, de az Origo olvasói már szavaztak róla, és ez alapján a Nissan nincs a befutók között, de a szakmai zsűri nyilván máshogy is dönthet.
A dizájn megítélése szubjektív, de azért el kell mondanom, hogy a külseje tetszett szinte minden ízében, és a belső is kellemes: a kategóriában megszokottnál több puha tapintású anyagot használtak fel, a középkonzol egy része gumírozott textúrájú. Maradtak azért kopogós műanyagok is, az ajtók borítása pedig egyenesen silány, főleg a hátsó sorban ülők érzik a megszorításokat.
Az ülések elöl kényelmesek, hátul már nem annyira, hely viszont van bőven, a csomagtartó pedig 300 literes, ami derék érték. Két részben (60:40 arányban) dönthetők a háttámlák, lefektetve viszont nagy lépcső keletkezik az egy köbméteres raktérben.
Személyre szabható a Micra, ami elengedhetetlen
egy mai divatos kisautónál, a számos díszítőelem sok színvariációt tesz lehetővé.
Teljesen megszokott, egyszerű alapokra épül a futómű (elöl MacPherson, hátul csatolt hosszanti lengőkaros), ennek ellenére ügyes kombinációját adja a kényelemnek és a jó vezethetőségnek, ráadásul elektronikai segítséggel mérsékelték az alulkormányzottsági hajlamát.
Amikor átadtam a kormányt, kollégám is hiába rángatta kanyarban, nem tudta kihozni a sodrából, csak engem - egyre rosszabbul lettem mellette. Stabil és jól tapad a Micra mind 16, mind 17 colos kerekein (nem ily olyan rég ezek még kettővel nagyobb kategóriában megszokott méretek voltak), és elöl tárcsás, hátul mezei dobos fékrendszere is hatékonyan lassítja.
Közben olyan asszisztensek jelentek meg (felszereltségtől függően) a fedélzeten, mint a 360 fokos parkolókamera, a távolsági fényszóró automata vezérlése, a gyalogosfelismerésre képes vészfékező, de holtteret és a közúti táblákat is pásztázza. Kapott sávelhagyásra figyelmeztető rendszert, sőt,
a csalinkázás megelőzésére is képes,
vagyis szükség esetén a Micra finoman visszakormányozza magát a helyes nyomvonalra.
Szinte mindennel elégedettek voltunk, de a konszerntárs Renault-tól származó motorokkal egyáltalán nem. Az 1,5 literes négyhengeres dízel 90 lóereje és 220 newtonméteres legnagyobb nyomatéka (percenként 4000-es fordulatnál) jól hangzik persze, és sík úton tényleg egész jó, de a legkisebb emelkedő kifog az autón, levegőért kapkod a motor, alig győzzük kapcsolgatni az öt fokozatot. A kocsi tömege 1146 kilogramm, sok ehhez az erőforráshoz, de a váltó áttételezésében is lehet a hiba.
A benzinessel sem jobb a helyzet: a 0,9 literes turbós háromhengeres túltöltéssel 95 lóerőt tud, amúgy 90 lovas. Életerős a hangja, de az ereje halovány (140/150 Nm a nyomatéka), ráadásul szereti a hasát, a rövid teszt során 8 liter benzint kért 100 kilométerenként.
A dízel legalább takarékos,
a megerőltető hegyi túra után is csak 4,6 literes átlagfogyasztást jelzett a fedélzeti számítógép.
Mindezek után belegondolni sem mertem, mit tudhat a Micra az új ezres, háromhengeres, 73 lóerős szívómotorral, ami a ráncfelvarrott Daciákban is megjelent amúgy. Ami az anyagiakat illeti, magyar árai még nincsenek, de Németországban már előrendelhető 12 990 eurós alapáron, ami kereken ezer euróval több, mint amennyit a régebbi fejlesztésű Renault Clio legolcsóbb változatáért kérnek.