Egy dakaros versenykamion titkai

man
Vágólapra másolva!
Az Opel Dakar Team MAN versenykamionja nem éppen mai darab, de így is sok technikai csemegét tartalmaz. Az éppen az Africa Race-en vitézkedő jármű már szinte minden homokszemet ismer a sivatagban, hiszen az elmúlt 14 évben számtalanszor megjárta a Afrikát.
Vágólapra másolva!

Az Opel Dakar Team kamionos egységének, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert párosnak az idei Africa Race azért különleges, mert kevésbé kell Szalay Balázs segítésére koncentrálniuk, így saját versenyt futhatnak kategóriájukban a sokat látott MAN kamionnal.

Két nap után az előkelő 6. helyen álltak, de sajnos a harmadik versenynapot félbe kellett szakítaniuk, mert egy durrdefekt után vették észre, hogy hátul mindkét oldalon eltörtek a laprugók, amire egyébként 10 éve nem volt példa.

Forrás: Opel Dakar Team

A hiba miatt kénytelenek voltak kimenni az aszfaltútra a pálya felénél, s közúton megközelíteni a tábort, mert különben megvolt a veszélye, hogy az egész hátsó híd kiszakad az alvázból.

Az eredetileg katonai célokra készült jármű számos technikai különlegességet rejt, amiket Szalai Norbert navigátor mutat be még az indulás előtt, itthon készült videóban.

Műszaki adatok - MAN 18.285

Teljesítmény: 450 Le
Forgatónyomaték: 1650 Nm
Futómû: elõl-hátul merevhíd, kerekenként 2 öhlins lengéscsillapítóval
Benzintank: 2 db, összesen 900 liter
Végsebesség: 170 km/h
Gyorsulás: 13,8 mp. (0-100)
Súly: üresen 7 tonna, alkatrészekkel, tele tankkal 9 tonna
Váltó: ZF 16S109
Automata kerékfújó: Syegon típusú
Gumik: Michelin XZL 14R20
Felépítmény: alumínium