Ezeket az autókat lopják leginkább

2017.01.06. 07:53

Csökkent az autólopások száma az elmúlt években, aminek hátterében részben a kemény hatósági fellépés áll - írta a Magyar Idők. A Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület közzé tette a leginkább "kelendőbb" autók top tízes listáját, de azt is megtudhatjuk, Budapest mely kerületeiben van leginkább veszélyben az autónk, és melyek ebből a szempontból a legbiztonságosabb kerületek.

Míg tíz éve hét és fél ezer, addig 2015-ben már csak 2400 gépkocsit loptak el a rendőrség adatai szerint. Az elmúlt évről még nincs végleges statisztika; az első félévben 835 személygépjárművet köröztek, és a harmadik negyedévben mindössze 320 új körözést kellett kibocsátani.

A gépjárműlopás visszaszorulásának egyik oka, hogy 2014-től a Készenléti Rendőrség kiemelt felderítő főosztály vagyonvédelmi osztálya önállóan nyomoz a gépjárműbűnözők után, a másik pedig, hogy a hatósági fellépés és az azt követő büntetőjogi súlyos megtorlás miatt a gépkocsitolvajok egy része más területeken tevékenykedik. A lap szerint többen kihasználták a migrációs hullámot és embercsempésznek álltak.

Magyarországon nem nagyon van kereslet nagy értékű, luxuskategóriájú lopott autókra, a gépkocsik zömét ugyanis alkatrésznek viszik. A lopott autók zöme órákon belül illegális bontókba kerül, ahol darabokra szedik. A felderítés sem könnyű, az ORFK adatai szerint 2016 első félévében a személygépkocsi-lopások 19,7 százalékát derítették fel.

Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) elnöke a Magyar Időknek elmondta, a 10-es listán a Ford, a VW, a Skoda, az Opel, a Renault, a Suzuki, a Toyota, a BMW, az Audi és a Honda található.

Budapesten a legtöbb autót Zuglóból és Kelenföldről viszik el, ám a II., XII. és XV. kerület is kedvelt. Legkevésbé Józsefvárosban, a Belvárosban, a XXIII. kerületben és a Várkerületben van veszélyben az autónk.