Ezek voltak a magyarok kedvenc használt autói tavaly

Vágólapra másolva!
A 2016-ban itthon értékesített használt személyautók 73 százaléka a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók közé tartozott. Tavaly drágábban lehetett autót venni, nőtt az átlagár.
Vágólapra másolva!

2016-ban negyedévről negyedévre újabb rekordszintekre emelkedett a hazai használtautó-piac, a növekedés azonban a második félévben jelentősen elmaradt az első félévitől: a 35 százalékos éves bővülésnek mindössze egyhatod része jutott erre az időszakra - áll a Használtautó.hu közleményében.

Forrás: Használtautó.hu

2016-ban jóval 310 forint felett állt az euróárfolyam átlagos szintje, ami jelentősen drágította a használtautó-importot, közvetetten pedig a hazai kínálat átlagárát is megnövelte. Tovább erősítették ezt a hatást az importált autókkal kapcsolatos kedvezőtlen tapasztalatok is, amelyek nyomán sokan ismét inkább a hazai piacon keresik jövőbeli autójukat. Mindezek hatására 2016-ban az átlagos kínálati árszint közel 1,9 millió forint volt, az utolsó negyedévben pedig kevéssel meghaladta a kétmillió forintot is.

Az átlagosan 6 százalékos árnövekedés az egyes személygépkocsi-kategóriákban eltérő mértékben csapódott le. 2015-höz képest leginkább a nagyautók (+19,1%) és a terepjárók (+6,4%) kínálati ára növekedett. Az előbbi mérték kiugró ugyan, de az átlagra komoly befolyása nem volt, mivel ez a kategória a teljes kínálatnak csupán mintegy 5 százaléknyi szeletét jelenti.

Forrás: Használtautó.hu

A közép- és felső-középkategóriás autókat 5,8, míg az alsó-középkategóriásakat 4,1 százalékkal kínálták drágábban, mint 2015-ben. Átlag alatti mértékben, 3,1 százalékkal drágultak a mini- és kisautók, miközben az egyterű használt autók átlagára minimálisan csökkenni is tudott. Utóbbi oka az, hogy ez a szegmens egyre kevésbé népszerű az új autót vásárlók körében, így ezen autók átlagéletkora növekszik.

Az itthon értékesített használt személyautók 73 százaléka a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a felső-középkategóriás autók halmazába sorolható. Mindhárom kategória 35-40 százalékát három-három modell teszi ki. A kisautók esetében a Suzuki Swift, az Opel Corsa és a Volkswagen Polo, az alsó-középkategóriában az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a felső-középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as sorozat, illetve a Ford Mondeo vezeti a belföldi eladási listákat.

Forrás: Használtautó.hu

Tavalyhoz képest a fenti modellek közül a Ford Focus adásvétele nőtt a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal. Érdekesség, hogy a legnagyobb visszaesés az Opel Astra esetében következett be: a 19 százalékos csökkenés ellenére továbbra is magabiztosan vezeti az alsó-középkategóriás autók adásvételi listáját, de már nem 23, csupán 17 százalékos részesedéssel.