Nagy változás jöhet az eredetiségvizsgáknál

eredetiségvizsgálat
Vágólapra másolva!
Megreformálná a kormány az eredetiségvizsgák rendszerét. Az autókkal ügyeskedők ellehetetlenítése mellett a járművásárlók segítése a cél.
Vágólapra másolva!

Néhány hét múlva tárgyalja a Miniszterelnökség az eredetiségvizsgálat jelenlegi rendszerét megreformáló jogszabálytervezetet – értesült a Vezess.hu kormányzati forrásból. A sokak által kritizált vizsgák szigorítására három fontos javaslatot is tartalmaz a tervezet.

Jelenleg nem kötelező az eredetiségvizsgálat a külföldről érkező használt autókra, aminek sokan áldozatául eshetnek. A Vezess információi szerint ezen változtatna a tervezet azon pontja, amely a

külföldről behozott autók számára kötelezővé tenné az eredetiségvizsgálatot még a magyar rendszám rákerülése előtt.

Egy másik fontos javaslat

kötelezővé tenné a vizsgán az alvázszám és a másodlagos azonosítónak számító adattábla vegyszeres vizsgálatát.

Utóbbi jellemzően az ajtónyílásba rögzített fémtáblácska. Az alvázszámot, vagy annak környezetét egy bizonyos vegyszerrel bekenve kimutatná a vizsgálat, hogy módosítottak-e a betűkön és a számokon.

A harmadik javaslat szerint a mostaninál

sokkal több mindent és sokkal alaposabban kellene dokumentálni, majd ezeket a fotókat fel kellene tölteni

egy olyan adatbázisba, amit az autóvásárlók és a bűnözőkre vadászó nyomozók is használhatnak. Kötelezően le kellene fotózni (szkennelni) a kintről behozott jármű külföldi okmányait, a forgalmiját, a törzskönyvét, természetesen a kétnyelvű adásvételit és a számlát is.

Ezenfelül a javaslat kötelezővé tenné a kilométeróra-állás és az alvázszám lefotózását, valamint képek készítését a járműről.