Váratlan kritika, van egy kis baj a Tesla Model S biztonságával

tesla model s
Vágólapra másolva!
2011-ben, az akkori szabványok szerint még kifejezetten biztonságosnak számított a Tesla Model S, azóta egy kicsit elkényelmesedtek a gyártónál.
Vágólapra másolva!

Legalábbis ez az üzenete az amerikai törésteszteket végző IIHS-nek. A szervezet négy villanyautót vizsgált legutóbbi töréstesztjén, a Tesla Model S az egyik kategóriában csak elfogadható eredménnyel zárt.

A legnagyobb baj a biztonsági övvel van, amely nem volt képes megakadályozni, hogy a bábu feje a kormánykeréknek csapódjon. Az IIHS szerint a Tesla könnyedén, egy hatékonyabb övfeszítő rendszerrel már régen orvosolhatta volna a problémát.

Forrás: IIHS

A Model S a baki miatt nem kaphatta meg a legbiztonságosabb autóknak járó Top Safety Pick plecsnit, és persze nem segített az sem, hogy a fényszórók teljesítménye ramaty, a gyerekülések rögzítésére szolgáló fülek használata pedig nehézkes.

Kritikaként fogalmazta meg az IIHS azt is, hogy a csúcsteljesítményű P100D modellben már annyi az akkumulátor, hogy a megnövekedett tömeg miatt a karosszéria nem véd eléggé borulás esetén. Ezt szimulációk alapján állapították meg.

Mindezek tetejébe hiába van a Teslának úttörő önvezető rendszerként reklámozott Autopilotja, a többi gyártónál általánosnak számító, klasszikus ütközésmegelőző rendszere nincs, így a Top Safety Pick + minősítés is elérhetetlen volt az autó számára.