Végtelenül kedves történet két pesti autós parkolós kalandjáról

parkols
Vágólapra másolva!
Egy autós azt hitte, ő okozott kárt parkolásnál egy másik kocsiban, ezért egy bocsánatkérő cetlit és tízezer forintot is hagyott a szélvédőn. A másik autós ugyan eltehette volna a pénzt, de nem tette, inkább a Facebookon kereste meg a jótevőt, mert szerinte az a horpadás már korábban is ott volt.
Vágólapra másolva!

Végül egymásra találtak, úgyhogy minden jó, ha a vége jó.