Több százezer életveszélyes autó lehet Magyarországon

Vágólapra másolva!
Több százezer magyarországi autóból hiányozhatnak a légzsákok és az azokat kiegészítő legfontosabb közlekedésbiztonsági, utast védő berendezések, valamint további egymillió személygépjárműbe kerülhettek nem megfelelően működő, ellenőrizetlen forrásból származó, manipulált biztonsági elemek.
Vágólapra másolva!

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) közleménye szerint az illegális, szakszerűtlenül javító szervizek leginkább a légzsákot és az egyéb biztonsági rendszereket működtető elektronikát mellőzik az autók javításakor, mivel ezeknek az ára magas.

A használt autók egy része ilyen helyreállítás után kerül az új tulajdonoshoz,

aki viszont nem tud ezeknek az eszközöknek a hiányáról vagy éppen működésképtelenségéről.

A magyar autósokat összefogó szakmai szövetség 2014-es vizsgálatánál az adásvételt követő eredetiségvizsgálatra kötelezett autókból

a véletlenszerűen kiválasztott 600 gépkocsi mintegy 40 százalékánál tártak fel szabálytalanságot:

nem működnek megfelelően a biztonsági rendszerek, vagy egyáltalán nem is találhatók meg a gépjárműben.

Kovács Ferenc, a HENT ipari és kereskedelmi munkacsoportjának a tagja szerint a használt gépjárművek megvásárlása után a vásárlók minden esetben keressék fel a megfelelő szakértelemmel rendelkező szervizeket, hogy ott biztonsággal tudják ellenőriztetni az autóikat.

Kovács szerint ma nincsenek pontos adatok arról, hogy a műszaki hibából bekövetkező közúti balesetek, egészségkárosodások milyen arányt képviselnek a teljes halmazon belül.