Kiderült, miért kell lecserélni a KRESZ-táblákat

figyelmeztető tábla forgalom FOTÓ ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY közlekedési tábla KRESZ tábla személyautó teherautó út Győr, kresz Az M85-ös  gyorsforgalmi út építésére figyelmeztető táblák Győr közelében 2014. szept
Győr, 2014. szeptember 26. Az M85-ös gyorsforgalmi út építésére figyelmeztető táblák Győr közelében 2014. szeptember 25-én. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 450 milliárd forintos infrastrukturális programjának részeként valósul meg az M85 gyorsforgalmi út kiépítése. Az M85-ös gyorsforgalmi út Győr-Csorna közötti, 38 kilométer hosszú, 2x2 sávos szakasza, amely új nyomvonalon épül, 2015 nyarára készül el. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
21 ezer KRESZ-táblát cserél le, és 9 ezer újat helyez ki idén a Magyar Közút Zrt.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A táblák karbantartása a Magyar Közút Zrt. feladata, minden évben folyamatosan cserélik és pótolják őket. Mikesz Csaba, a cég üzemeltetési igazgatója elárulta az Inforádiónak, hogy erre két ok miatt van szükség: egyrészt

vannak, amelyeket ellopnak, közúti balesetekben kidöntenek, összetörnek, és vannak, amelyek fényvisszaverő képességének élettartama lejár.

"Idén megnőtt azoknak a tábláknak a száma, amelyeket emiatt le kell cserélni" – árulta el Mikesz.
Összesen 21 ezer táblát cserélnek, és a sokéves átlag alapján úgy számolják, hogy nagyjából 9 ezer új táblát kell majd kihelyezni pótlásként balesetek, vis maior helyzetek, illetve új igények miatt.

Először a nagyobb forgalmú utakon kezdik a cseréket, de a gyorsforgalmi hálózat jelentős részén már a megfelelő fényvisszaverő képességű táblák vannak, ott kevesebb a munka idén. Az új táblák többsége a fő- és mellékútvonalakra kerül, meghatározott ütemezés szerint.