Kiderült, hogy fog kinézni az új Volkswagen Polo

Vágólapra másolva!
Mivel az új Volkswagen Polo világpremierje csak a szeptemberi Frankfurti Autószalonon lesz, meglepő, hogy fél évvel a premier előtt már sikerült álcázás nélkül lencsevégre kapni az autót. A képek egyébként Dél-Afrikában készültek, valószínűleg egy teszteléshez használt előszériás példányról.
Vágólapra másolva!

A hatodik generációs Polo a trendeknek megfelelően nagyobb, de könnyebb lesz nyolcéves elődjénél. Újdonság a széles vállrész és a karosszéria színével megegyező felső léc a hűtőmaszkon.

Forrás: Origo

Dinamikusabb a külső, mert

hosszabb, szélesebb és laposabb a karosszéria,

és a túlnyúlások is mintha csökkentek volna. A tengely- és nyomtáv növelése minden bizonnyal jót tett a helykínálatnak. Hasonlóan az új Ibizához, a régi PQ25-ös padlólemezt a bevált MQB-re cseréli a Polo is, persze a következő Skoda Fabia is erre fog épülni.

A Volkswagen kisautója várhatóan ismét a belső minőségével próbál majd a vetélytársak elé kerülni, amiben segítheti, hogy számos alkatrészét, így például az első üléseit, a feláras, digitális műszerfalát és az érintőképernyős menürendszerét is a nemrég frissített Golftól örökli meg.

Forrás: Origo

Az új Polo legtöbb benzinmotorja a háromhengeres, egyliteres blokkon alapul majd, a teljesítményskála 65–115 lóerőig tart majd, az erősebb motorok turbófeltöltősek. A frissített Golf 1,5 literes turbómotorja is megjelenhet 130 és 150 lóerővel, utóbbi a sportos GT változatot fogja hajtani. A később érkező GTI-be várhatóan kétliteres turbómotor kerül több mint 200 lóerővel.

A három dízelmotor várhatóan mind 1,6 literes négyhengeres lesz, 80-110 lóerőig.

Tervben van egy enyhe hibrid és egy földgázos változat bemutatása is.

Ebből a Polóból valószínűleg már nem kínálnak majd emelt futóműves, terepesített Cross változatot, mert 2018-ban bemutatkozik a Polo-alapokra épülő kis szabadidő-autója a Volkswagennek.