Ettől a bejelentéstől féltek a magyar kilométeróra-csalók

kilométeróra
Vágólapra másolva!
Kétfordulós tárgyalásos eljárásban keres vállalkozót a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan platform létrehozására, amely végigkíséri az autókat az újként történt eladástól a bontásig. Az adatokat bárki lekérdezheti majd. 
Vágólapra másolva!

A Napi.hu cikke szerint a Jármű Szolgáltatási Platform nevű szolgáltatás a következő közhiteles nyilvántartások adatait tartalmazza egy felületen: a Közúti Közlekedési Nyilvántartást, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötvénynyilvántartását, a közúti járművek előéleti nyilvántartását, valamint a kárnyilvántartást.

A rendszer alapvető célja, hogy az ügyfelek egységes szolgáltatófelületen keresztül lekérdezhessék egy vagy több gépjármű azon adatait, amelyek egyrészt közhiteles forrásból származnak, másrészt lefedhetik akár a gépjármű egész életútját is, a gyártástól a bontási jegyzőkönyv kiállításáig.

Forrás: Origo

Fontos szempont, hogy az ügyfelek minden adathoz személyre szabott ügyintézési felületen, egy adatigényléssel jussanak hozzá. Mivel országos, állampolgárok által elérhető felület lesz, fontos szempont, hogy az induláskor képes legyen legalább évi 150 ezer tranzakció kiszolgálására.

A tenderre április 28-ig lehet jelentkezni, az ajánlatkérő június 14-ig közli, kik jutottak a második fordulóba. Az értékelésnél az ár 90 súlyszámmal szerepel.