Még egy hónapig lehet elektromos autóra pályázni

Varga Mihály autóban elektromos autó FOTÓ ÁLTALÁNOS HÉTKÖZNAPI Közéleti személyiség foglalkozása KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ politikus rendezvény SZEMÉLY személyautó
Budapest, 2015. november 14. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ül egy elektromos autóban a következő héten megrendezendő Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban című konferencia és családi nap felvezetéseként megrendezett elektromosautó-felvonuláson a fővárosi Felvonulási téren 2015. november 14-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszédet tartott az Óbudai Egyetemen. Itt a miniszter újra hangsúlyozta, hogy május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére. Nagy az érdeklődés, több száz pályázatot bíráltak el.
Vágólapra másolva!

Március 30-án átadták az Óbudai Egyetem elektromos autóját. Az ünnepségen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is.

A miniszter az eseményen jelezte, hogy az elektromos autók beszerzésére

május elsejéig lehet pályázni.

A pályázatra a kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosított.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ül egy elektromos autóban Forrás: MTI/Mohai Balázs

– mondta Varga Mihály, aki elárulta, hogy kétszáz felett van az elbírált pályázatok száma, és

további több mint 300 beadott pályázatot tartanak nyilván.

Mivel a kormány hosszú távon is kiszámíthatóvá kívánja tenni az elektromos autók elterjedését, ezért

2017-re már 3 milliárd forint áll rendelkezésre a támogatásokhoz.

Ugyan a pályázók közel fele gazdasági társaság, az érdeklődők között idén jelentősen emelkedett a magánszemélyek aránya is, 30-ról 42 százalékra.

A benyújtott pályázatok több mint fele a fővárosból és vonzáskörzetéből érkezett.

Varga Mihály szerint fontos cél, hogy már az idén elektromos járművekkel az ország teljesen átjárható legyen.

Ehhez a tervek szerint 80 kilométerenként lesznek elektromos töltőállomások.

A Jedlik-terv keretén belül nem csak a töltőállomások elterjedése fontos, hanem a kutatás-fejlesztés támogatása, és az önvezető autók megjelenésének segítése is.

Elektromos autók Magyarország

Budapesten már közlekedik egy 20 járműből álló elektromos buszflotta, ami európai viszonylatban is jelentősnek számít.

Jelenleg mintegy 1600 zöld rendszámú autó fut az utakon,

ezek közül közel 1000 elektromos autó. Országosan 153 nyilvános töltő érhető el.

Varga Mihály az elektromobilitás elterjedését ösztönző intézkedések között említette a zöldrendszámok és a különböző adótípusú ösztönzők bevezetését, vagy az infrastruktúra-fejlesztés támogatását.

A közösségi autómegosztó szolgáltatás, a GreenGo egyik autója halad a Lánchíd utcában 2016. december 29-én. A társaság kizárólag elektromos meghajtású autókkal közlekedik a fővárosban Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A tisztán elektromos meghajtású járművekre

  • nincs regisztrációs adó,
  • nincs forgalomba helyezési illeték,
  • nem kell fizetni továbbá cégautó adót,
  • és helyi gépjárműadót sem.

Mindezektől az intézkedésektől azt várják, hogy már

2020-ra közel 30 ezer elektromos gépkocsi közlekedik majd a magyar utakon.