Ezzel a pofonegyszerű trükkel megúszható a parkolási bírság

Vágólapra másolva!
A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító egyik ügyfele figyelmetlenül parkolt le megállni és várakozni tilos jelzőtábla hatálya alatt, végül mégsem kellett fizetnie.
Vágólapra másolva!

Az autós távollétében a közterület-felügyelet (tehát nem valamelyik parkolótársaság) tízezer forint helyszíni bírságot szabott ki. A D.A.S. arról tájékoztatta az autóst, hogy

amennyiben nem fizeti be a közterület-felügyelet felhívására a bírságot, szabálysértési eljárás indul majd.

Így viszont

a rendőrségnek a bírság kiszabása érdekében fel kell derítenie az elkövető kilétét,

mivel a várakozás szabályainak megsértése esetén nincs objektív felelősség. A gépjármű üzembentartójának azonban

lehetősége van megtagadni a vallomástételt arra hivatkozva,

hogy sem magára, sem közeli hozzátartozójára nem köteles terhelő vallomást tenni.

Az autós ez alapján a vallomástételt megtagadta, így mivel az elkövető személyére nem derült fény,

a rendőrség az eljárást megszüntette.