Csodás veteránautók lepik el a Mátra és a Bükk szerpentinjeit

csillagtúra
Vágólapra másolva!
Hamarosan útjára indul a jubileumi Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, az oldtimerek kétévente megrendezésre kerülő felvonulása és versenye.
Vágólapra másolva!

Az idén Egerbe és annak környékére vezet a veteránok útja. Az autók a Mátra és a Bükk szerpentinjeit népesítik be két teljes napon keresztül, miközben speciális, időre elvégzendő feladatokat kell megoldaniuk.

Forrás: Mercedes-Benz

A túra központi témája az 50. születésnapját ünneplő AMG lesz. Az oldtimerek és youngtimerek rajongói május 19-én, pénteken a Fót és Galyatető közötti útvonalon találkozhatnak az autókkal, majd a mezőny a Galyatető és Eger közötti, 24-es és 23-as utak felé veszi az irányt még a délután folyamán, ahonnan május 20-án Miskolc irányába indulnak tovább a résztvevők.

A legideálisabb alkalom a veteránok megtekintésére május 20-án, 13 óra 15 perctől a miskolci autóbemutató alkalmával kínálkozik, majd a délután folyamán 14.55 és 16.50 között Kazincbarcikán is megtekinthető a látványos mezőny. Az idén rekordszámú, több mint 80 oldtimert regisztráltak az eseményre.