Osztályharcosok klubja - a leghíresebb szocialista luxusautók

2017.05.27. 14:57

Minél nagyobb limuzinnal érkezik az elvtárs, annál magasabb rangja van az államapparátusban, szólt a káderkódex egyik alaptétele – a típuskínálat fantasztikus lenyomata egy letűnt kornak. Pedig nem könnyű kiigazodni a szovjet, szinte mindig fekete ZISZ, ZIL, ZIM kavalkádon, ráadásul még nem is esett szó a farmotoros csehszlovák és a hathengeres NDK-s pártlimuzinokról vagy a díszszemlék integetős óriáskabrióiról, illetve Brezsnyevék vadászautóiról. Most végre feltárulnak a pártgarázsok titkai. 

Ha sikerült is összekuporgatni a pénzt, az előleg befizetése után több év várakozás következett, mire át lehetett venni a várva várt Trabantot, Skodát vagy Zsigulit a csepeli, netán győri Merkúr-telepen – nemegyszer a kérttől eltérő színben. Aztán kezdődhetett a hajsza lelkiismeretes maszek szerelő, a pult alól előkerülő hiányalkatrészek után, de a Kádár-rendszer még így is Kánaán volt az ötvenes évekhez képest, amikor a kevéske autót is elkobozták tulajdonosuktól (itt olvashat bővebben a korszakról). 

Mobilitás, háromféleképpen: nyomorgás az Ikarus buszon, saját Trabanttal pöfögés, vagy cirkálás sofőrös Tatra 603-mal. További archív Fortepan-fotók galériájához kattintson a képre!Forrás: Fortepan

Ezzel szemben az állami kocsi nagy és kényelmes volt, mindig ott állt tisztára suvickolva a garázsban, nem saját zsebre kellett tankolni, és az életszerűtlen előírások miatt akkor is motort cseréltek benne vagy újrafényezték, amikor kutya baja sem volt.  Ki ne akart volna ilyet, pláne sofőrrel? Ráadásul a hierarchia csúcsán állók nyolchengeres, fejedelmi Tatrákkal, ZISZ-ekkel és Csajkákkal jártak, amiket a hiánygazdaság az egyenlőnél is egyenlőbbek számára tervezett és gyártott, került, amibe került.

Magányos vállalati Volga baktat Ferihegyre. Magasabb rangú vezetőért nagyobb autó, Kádárékért pedig rendőri felvezetéses limuzin érkezett volnaForrás: Fortepan

Csakhogy a szocialista, elsősorban szovjet luxuslimuzinokat a párt első emberei inkább a nyilvános szerepléseiken használták, kevésbé feltűnő hivatalos- és magánútjaira Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Péter Gábor is Cadillac, Buick, Lincoln vagy Chrysler modellt választott helyettük. Mondhatjuk persze, hogy a koalíciós időszakból örökölték őket, de 1949 után is szép számban rendelték őket az imperialista Egyesült Államokból.  Csak Kádár János változtatott a gyakorlaton: inkább nyugatnémet Mercedeseket kért a Kárpát utcai pártgarázsba, ilyennel robogott nyáron hétvégenként Aligára is. 

Erzsébet híd, még villamossínekkel és Fidel Castro végeláthatatlan konvojával 1972-ben. A kubai vezér amúgy szinte futószalagon kapta ajándékba a keleti luxusautókatForrás: Fortepan

Titokban Brezsnyev is a nyugati autókra esküdött

Vajon nem koppintottak ezért Kádár elvtárs fejére a Szovjetunióból? Dehogy, hiszen kint is ez volt a gyakorlat, bizonyos luxusautók csak évente egyszer-kétszer, november 7-én és május 1-jén bújtak elő a raktárakból. Maga Hruscsov is szívesen járt Nyugaton vett autóival, nem beszélve ajándékba kapott Horch kabriójáról, Cadillac Fleetwood 75-öséről vagy Mercedes 300 SL-jéről. Olyan is előfordult, hogy a lánya, Julija egy nyitott Renault Floride-ot kapott szuvenírként a papa franciaországi útjáról. 

Még a Közlekedésrendészeti Főosztály flottájába is került néhány W108-as Mercedes, ezek kísérték például a delegációkat. Utolsó útjára is Merci-konvoj vitte Kádár Jánost, '89-ben már végképp senkit sem érdekeltek a szovjet luxusautókForrás: Fortepan

Ám a proletárdiktatúra autós fenegyereke a jugoszláv Tito marsall gyűjtőszenvedélyét is túlszárnyalva az SZKP következő főtitkára, Brezsnyev volt, aki imádott vezetni. Mesés kollekciójába amerikai és nyugatnémet luxuskocsik sokasága mellett két-két Maserati és Rolls-Royce is tartozott, utóbbiak egyikét rommá törte egyszer a moszkvai éjszakában, de természetesen azonnal szőnyeg alá söpörték az ügyet.  Elvi okokból csak egyetlen szocialista diktátor nem volt hajlandó NSZK-gyártmányba ülni, a berlini falat éberen őriztető Honecker – nála nyújtott Volvók és Citroënek jelentették a megoldást. 

Lettországban ma már meg lehet nézni Brezsnyev rommá törött Rolls-Royce-át, ami egy pártgarázs sarkában vészelte át a baleset utáni évtizedeketForrás: Riga Motor Museum

Olykor az alsóbb szinteken álló pártfunkcionáriusok, sőt, a rendőrök is részesülhettek a nyugati technika áldásaiból (nálunk ez a hetvenes-nyolcvanas évekre az amerikai és angol típusok színes kavalkádja helyett elsősorban álló- és fekvőlámpás Mercedeseket jelentett), a kor ikonjainak ma mégis a rendszerint feketére fényezett KGST-típusok tekinthetők, amelyeket anno legtöbben csak a felvonulásokról, a minisztériumok vagy konferenciahelyszínek parkolóiból, illetve a korabeli autós újságok lelkendező cikkeiből ismerhettek. Lássuk hát a keleti blokk négykerekű státusszimbólumait!

1. ZISZ, a rettegett diktátorlimuzin

Joszif Visszarionovics Sztálin már a harmincas években úgy látta, hogy a tervről tervre haladó szovjet iparosítás egyik jelképe lehet az autó, de nem a proletárokat, urambocsá muzsikokat kell mobilizálni, hanem először a pártvezetőket. Sajnos az első, Buick-másolat prototípusok a próbautakon szétestek  (ezért a Gulagon vezekeltek a tervezőik), úgyhogy a fejlesztést a frissen átnevezett Sztálin Autógyár, ismertebb nevén ZISZ vette át. Már 1936-ban megkezdődött az új modell gyártása, de a vezér ezzel sem volt elégedett, valami igazán pompásat akart, amit a második világháború alatt kezdtek tervezni.

Teljesen mellékes volt a ZISZ (Zavod Imenyi Sztalina) luxuslimuzinjának a fogyasztása, a tengelytávja bő 3,7 méter. Még több gyári kép a keleti limuzinokról a cikkhez tartozó második galériában, kattintson a képre!Forrás: ZISZ

A Luftwaffe-gépek elől elsötétített irodában Andrej Osztovcev csapata alkotta meg az amerikai Packard 180-asra kísértetiesen emlékeztető hatalmas limuzint, de modern formatervről szó sem lehetett: maga Sztálin adta utasításba a konzervatív vonalvezetést, különálló első sárvédőkkel. Óriási motorházteteje alatt hatliteres, soros nyolchengeres, 140 lóerős motor dohogott, a sofőr rádióval és órával is felszerelt munkahelyétől pedig elektrohidraulikusan felemelhető-lesüllyeszthető üveggel választották el a hatalmas kanapéval és egy-egy felhajtható testőrüléssel berendezett utasteret.

„Van egy jó pamlagom, ne hagyjuk parlagon.” Életről-halálról születtek döntések a ZISZ hátsó ülésénForrás: ZISZ

Készültek belőle speciális kivitelek, például kabriók és a pártelitnek fenntartott mentőautók is (sőt, ha netán késő volt, halottaskocsi-kivitel is várakozott a Kreml garázsában), de leghírhedtebb változata a 115-ös néven futó, páncélozott limuzin volt. A légkondicionált kolosszus ajtói olyan vastagok voltak, mint egy trezoré,  az eleve nem elhanyagolható tömeg 2,5-ről 4,2 tonnára nőtt, a végsebesség pedig a kézi váltó módosított áttételei miatt 140-ről 100 km/h-ra csökkent. Ezek a kivitelek mind Sztálint szolgálták, és jól érzékelteti paranoiáját, hogy Moszkvából a dácsákba mindig három autó indult el három külön útvonalon, és a csak az utolsó pillanatban dőlt el, melyikbe ül be a generalisszimusz. 

ZISZ kabriók parádéja a budapesti Felvonulási téren. Egy csukott, és igazi kuriózumként páncélozott (115-ös) kivitel az átépítés alatt álló Közlekedési Múzeum gyűjteményében is áll, azt egy időben pénzszállításra használtákForrás: Fortepan

Az 1959-ig összesen alig több mint kétezer példányban gyártott páncélozatlan ZISZ-ek rövidesen a baráti szocialista államok, így Magyarország pártgarázsaiban is megjelentek, vásárlás útján vagy Sztálin nagyvonalú ajándékaként. Már a koalíciós időkben is ilyen járt Nagy Ferencnek, Dinnyés Lajosnak és Tildy Zoltánnak, a Rákosi-korszakban pedig „bölcs vezérünk” mellett ZISZ szolgálati kocsit kaptak a miniszterek és más kiemelten fontos állami vagy pártvezetők is. Fontos tisztázni viszont, hogy nem ez volt a hírhedt nagy fekete autó: az ÁVH-sok kisebb, főleg nyugati gyártmányokat használtak.

2. Bő hatméternyi szovjet luxus: ZIL

Bár nem állt finom úriember hírében, és a nevéhez fűződik az '56-os magyar forradalom leverése is, Hruscsov mellett szól mindenképpen, hogy igyekezett leszámolni a személyi kultusszal. Ennek jegyében a luxusautógyár Sztálin helyett a korábbi igazgató, Lihacsov nevét vette fel (így lett a ZISZ-ből ZIL), néhány évvel később pedig majdnem a teljes páncélozott limuzinflottát bezúzatták. 1958-ban megjelent a vadonatúj, de szintén Packard-koppintás 111-es sorozat, ami egy az egyben a csuklyás fényszórós, fecskefarkú Csajkák formavilágát hozta nagyobb, diktátorkompatibilis méretben.

Brezsnyev egy ZIL 111D-ben tart városnézést. Nixon elnököt elvitte külön is sétakocsikázni úgy, hogy maga vezetettForrás: ZIL

Igen ám, de már a hatvanas évek elejére elavult a dizájn, ezért a szovjet gyakorlattól eltérően gyorsan ráncfelvarrásra kellett küldeni,  ez lett a Cadillac-utánérzésű, elöl-hátul dupla kereklámpás 111G modell. Műszakilag nem volt lényeges előrelépés, de a 200 lóerős, V8-as motoros, automata váltós, klímás és szervokormányos batár így is bőven felette állt annak, amit a biciklivel, de még a legjobb esetben is Moszkviccsal járó átlagember a legmerészebb álmaiban is el tudott volna képzelni utazásához.

Így festett a 41044-es (rövid tengelytávú, kétajtós kabrió) belseje kapaszkodóval és mikrofonnal. Tudott lépésben is haladni – ha a sofőr egyszer is odalépett volna a 315 lóerős motornak, eláshatta volna magátForrás: ZIL

Utódja, a szögletesebb és még hosszabb (immár 6,2 méteres) 114-es sorozat kevés nyomot hagyott az emberek emlékeiben, annál érdekesebb volt viszont az 1978-ban bemutatott ZIL 4104-es, amely kisebb-nagyobb változtatásokkal a peresztrojkát, és a Szovjetunió szétesését is túlélte. A 7,7 literes, 315 lóerős monstrum végsebessége elérte a 200 km/h-t, és 120 literes tankjából szorgosan szürcsölte a benzint. Idővel a nyugati nyitás jegyében Bosch fényszórókat kapott, mosóberendezéssel.

Az utolsó dinoszaurusz, amit a rendszerváltás után az orosz oligarchák is előszeretettel használtak. De a Szovjetunió széteséséig nagyon kevés került belőle külföldre, még a Varsói Szerződés államaiba isForrás: ZIL

Ez volt Putyin utolsó orosz szolgálati autója, de az ezredforduló után a kutyának sem kellett – alig modernizált változatával 2012-ben mégis megpróbálta a gyár a visszatérést. Blamázs lett a dologból, az igazi utóddal máig adós a gyár. Érdemes feleleveníteni a ZIL-gyártás emlékeit a szocializmusból: minden más keleti típusnál nagyobb gonddal szerelték össze őket,  a V8-as motorokat közel kétezer kilométeren át tesztelték átadás előtt, és biztonsági okból minden segédberendezést (generátor, AC-pumpa stb.) megkettőztek. A KGB minden limuzin gyártásáról és üzemeltetéséről aktát vezetett, így a világ legjobban dokumentált autói közé tartozik.

Barokkos formájú Csajka, négyütemű keletnémet limuzinok, V8-as csehszlovák csoda – a következő oldalon megismerheti a másod- és harmadvonalas modelleket. Kérjük lapozzon! 

Előző
  • 1
  • 2
Következő