Így érdemes okostelefonról navigálni

2017.06.07. 16:59

Aki ma autóba ül, szinte lehetetlen, hogy eltévedjen, feltéve, hogy tud és akar haladni a korral. Útvonalat tervezni sokféleképpen lehet, de az PNA-kat is felváltva a modern megoldás az okostelefonos navigáció. Két-két népszerű on- és offline alkalmazást kipróbálva mutatjuk be, mit nyújt a jelen, és merrefelé tart a közeljövő.

Rég volt már, amikor papírtérképpel a kezünkben próbáltunk odatalálni az ország ismert szegleteibe. Ha külföldre mentünk, előkerült a vaskos útiatlasz is, meg persze árgus szemekkel figyeltük az út menti táblákat. Eljárt már az idő ezek és a „majd megkérdezünk valakit az utcán" módszer felett. Világszerte milliók váltottak beépített vagy hordozható autós navigációra, ami bárhová könnyen elkalauzol.

Rohamosan kiszorítják a telefonos alkalmazások a beépített rendszereket, válaszul az autógyártók is integrálják a készülékeket, így saját appal távolról is lekérdezhető például a fedélzeti számítógép néhány adataFotó: Hirling Bálint - Origo

Csakhogy manapság komoly tudásuk és nagy kijelzőjük ellenére is egyre kevesebben gondolják úgy, hogy megéri ilyen eszközökre költeni, ami az okostelefonoknak köszönhető. Minden ilyen készülékben alapfelszerelés a GPS-vevő, tehát már csak egy megfelelő alkalmazás kell, hogy bátran útnak indulhassunk.

Természetesen nem mindegy, milyen programot használunk, hiszen lehet bármilyen szuper mobilunk, ha az alkalmazás fabatkát sem ér. Először is, megkülönböztetünk offline és online megoldásokat. Hogy mi a különbség közöttük? Elsősorban az, hogy az offline esetében mobilinternet, sőt térerő nélkül is navigálhatunk (bizonyos kiegészítő opciókhoz viszont kellhet); míg az online éppen az adatforgalomra támaszkodik, ráadásul a térképet sem kell a készülékünk memóriájában tárolni.

1. iGO Navigation (SzülinApp)

A régi PNA-korszak egyik legkedveltebb programja a magyar fejlesztésű iGO, amely hosszú várakozás után Androidon (és iOS-en) is megjelent. Egy limitált időszakban ingyen letölthetővé tették a kizárólag hazánkban használható, némileg butított verziót, ez volt a SzülinApp. Aki ezt a lehetőséget elmulasztotta, annak marad a teljes változatú iGO Navigation. Maga a program itt is ingyenes, a térképet és vele együtt a navigálást 7 napig kipróbálhatjuk, egy teljes Európára kiterjedő csomag kicsivel 10 ezer forint alatt vásárolható meg.

Négy alternatívát is ajánlott a referenciaútra. Még több képernyőkép a galériában, kattintson a fotóra!Forrás: iGO

Sajnos jelenleg csak 2015-ös verziókat kapunk a pénzünkért, az NNG tájékoztatása szerint hamarosan elérhetők lesznek a legfrissebb térképek is, a frissítés ingyenes lesz. Ne feledjük, hogy offline változat lévén a térképek a telefonunkon tárolódnak, a teljes Európa-csomag közel 4 GB-ot emészt fel, viszont országonként is letölthető, tehát elég csak azt kiválasztani, amire tényleg szükségünk van. A beállítások között sok opcióval találkozunk, külön szimpatikus, hogy járműtípusnak akár buszt, taxit vagy épp lakókocsit is választhatunk, hogy minél precízebb útvonalat kapjunk.

Hasznos szolgáltatások: mutatja a sebességhatárt és az ajánlott sávokatForrás: iGO

Természetesen kizárhatjuk a fizetős utakat, az autópályákat és a kompokat, de a különböző figyelmeztetések is hasznosak. Ezek sebességtúllépésre, traffipaxra és akár táblákra is vonatkoznak, mind részletesen konfigurálható. Amúgy az iGO is tud online módban működni, ekkor forgalmi információkat és online keresést vehetünk igénybe, ezekre viszont külön elő kell fizetnünk, próbára nincs lehetőség. Navigálás indításakor alapból választhatunk többpontos összeállítást, a címek megadása után több alternatív útvonalat is kapunk,  továbbá részletesen átnézhetjük ezeket, és még szimulációra is van lehetőség. Eddig nem hangzik rosszul, de az iGO sem tökéletes.

A szövegbevitel nem mindenkinek tökéletesForrás: iGO

A cím beírásakor megjelenő, teljes magyar kiosztású billentyűzet még a saját Huawei P9-emen sem igazán kényelmes, a telefon saját QWERTY kiosztását pedig nem lehet megjeleníteni rajta. Ezenfelül az offline keresés nem mindig eredményes. Az Origo nevet beírva nem adja fel a szerkesztőség címét, ehhez magát az utcanevet és házszámot kell megadni, már ha tudjuk. Otthoni, munkahelyi címünket, illetve a sűrűn látogatott helyeket egy kedvenc listába menthetjük, ezeket a főképernyőről azonnal elérhetjük.

2. Sygic / Sygic Car Navigation

Az iGO egyik nagy konkurense a szintén népszerű és az évek alatt sokat fejlődött Sygic. A Car Navigation változat tulajdonképpen csak annyiban különbözik az alaptól, hogy MirrorLink- és InControl-kompatibilis, így bizonyos autógyártók saját fedélzeti képernyőjére tükrözhetjük a kijelzőt, a gyári rendszerről vezérelve azt. Népszerűsége jócskán túlszárnyalja az iGO-ét is, hiszen 50 millió letöltés felett jár.

Sokaknak nem ismerős a neve, pedig jól használható rendszerForrás: Sygic

Kezelőfelülete letisztultabb, modernebb és egyszerűbb a vetélytársánál, ráadásul szolgáltatásokban is rá tud licitálni. 

TomTom alapú térképei évente többször is frissülnek,  a vásárlás hasonlóképpen működik. 7 napig kötöttségek nélkül kipróbálhatjuk a navigálást, majd egyszeri díjas öröklicencet vehetünk Európára vagy a teljes világra kiterjedően. A teszt idején ezekre éppen komoly akció volt, így nagyon kedvező, alig 5 ezer forintos áron a miénk lehetett a forgalmi infó nélküli, teljes Európa változat. 

Különleges szolgáltatás a HUD, azaz vetített kijelző opció  (ez szintén fizetős, de kipróbálható), amivel az éjszakai navigálást könnyíthetjük meg, a szélvédőre vetítve az információkat. Külön öröm volt számomra, hogy a keresésnél a telefon saját billentyűzete jelenik meg, a térképeket itt is országonként tölthetjük le a helytakarékosság jegyében. Ha online módban használjuk, a forgalmi infókon kívül mi magunk is tehetünk bejelentéseket, legyen az traffipax, dugó, baleset, lezárás vagy hasonló.

Érdemes kivárni az akciós ajánlatokatForrás: Sygic

Ugyancsak érdekesség, hogy dashcam, azaz fedélzeti kamera funkciója is van, persze ilyenkor nem látjuk, csak halljuk az utasításokat. Állítható a videó minősége, automatizálhatjuk a rögzítést, hangot is vehet, és ütközéskor menti az előzményeket. Gyalogos és autós módban is használhatjuk, de nincsenek olyan speciális módok, mint az iGO-nál. Testreszabási lehetőségei szintén elég bőségesek, szimpatikus, hogy akár éles kanyar vagy vasúti átjáró előtt is figyelmeztet a megadott módon. 

3. Google Maps

El is érkeztünk az online részhez, és mi más jutna eszünkbe először, mint a Google térképe. A Maps a kezdetektől részét képezi az Android operációs rendszernek, és egy ideig az Apple iOS-ben is benne volt (most már külön lehet letölteni). Ennek köszönhetően a világ talán legtöbbet használt rendszerévé nőtte ki magát, hiszen a frissen vásárolt készüléken is megtalálható.

Része az Android operációs rendszernek, sokan nem is keresgélnek mást helyetteForrás: Google Maps

Google-fiók nélkül is használható, de igazán jól azzal együtt működik. Az útvonalopciók szűkösebbek, mint a fent említett két programban, viszont itt nem kell aggódnunk a térkép frissessége és a tárhelyfoglalás miatt,  ellenben folyamatos élő forgalominfókat kapunk, lezárásokról és balesetekről is értesülünk -bejelenteni viszont nem tudunk.

Az autós mellett gyalogos és tömegközlekedési funkciója is van, utóbbi egyedülálló, Budapesten például a BKK valós menetrendjén alapszik. Szintén egyedi a műholdas és utcanézeti opció, különösen utóbbi segíthet a tájékozódásban. Egy ideje már képes offline módban is működni, letölthetünk térképrészleteket, bár itt konkrét ország nem, csak bizonyos terület jelölhető ki.

Nagyon sokat segít a keresett cím megtalálásában az utcaképForrás: Google Maps

Cím beírásakor elegendő egy név vagy annak részlete, hiszen a Google kereső gyakorlatilag azonnal megtalálja azt, amit keresünk. Mindenről részletes információt kapunk, elég mondjuk egy bankfiókra keresnünk, rögtön látjuk a nyitvatartást, a pontos címet (utcaképpel és fotókkal kiegészítve) és elérhetőséget (például email, weboldal), sőt, ha van telefonszám, rögtön hívhatjuk is.

4. Waze

A végére hagytuk azt az alkalmazást, amely az elmúlt időszakban robbanásszerű sikert könyvelhetett el - főleg, miután az izraeli székhelyű céget megvásárolta a Google, ezzel igazából belső konkurenciát teremtett a Mapsnek. Jómagam is ezt a programot használom szinte mindennap, hiszen bár legtöbbször ugyanazokra a helyekre megyek, de az élő forgalmi információk fővárosunkban bizony aranyat érnek. Márpedig a Waze egyik nagy erőssége épp ez, hiszen a térkép tulajdonképpen azonos a Mapsszel.

Ismeri és elkerüli a dugókat, ez még naponta bejárt utakon is óriási előnyForrás: Waze

A kezelőfelület talán itt a legegyszerűbb, nincs teletömve felesleges vagy kevésbé hasznos opciókkal, viszont ami kell, az megvan (jó, azért egy sávinformáció jól jönne, mint a Mapsnél). Nemcsak az útvonal készítésekor, hanem menet közben is folyamatosan figyeli a helyzetet,  így ha kell, automatikusan áttervez, és máris kikerüljük a dugót vagy a balesetet. Lényege a közösségi működés, tehát maguk a Waze-felhasználók adják az értékes információkat a bejelentés segítségével.

Kezdő vagy bizonytalan sofőröknek: el tudja kerülni a zűrösebb csomópontokatForrás: Waze

A Mapshez hasonlóan térképhibát is bejelenthetünk, amit igyekeznek a leghamarabb javítani, így akár néhány nap múlva ez már megjelenik minden felhasználónál. Hátrányaként talán az említhető, hogy használatához mindenképp szükséges egy Waze fiók létrehozása, de ez 1 percet vesz igénybe. Ráadásul a program beállításait, az elmentett kedvenceket és előzményeket és pontszámainkat, rangunkat a rendszer tárolja, tehát újratelepítéskor vagy másik készülékbe költözéskor csak bejelentkezünk, és rögtön mindent ott folytathatunk, ahol abbahagytuk.

Akkor melyik rendszeré a jövő?

Nem kérdés, hogy az okostelefonok terjedésével egyre kevésbé vonzóak a beépített navigációk, noha némely gyártónál ezek is komoly fejlődésen mentek keresztül. Mellette ugyanakkor a gyártók az olcsóbb kocsik után végre a drágábbaknál is a telefonnal összekapcsolhatóságra és a tükrözésre összpontosítanak (Android Auto, Apple CarPlay), ami biztonsági és kényelmi szempontból is üdvözlendő, bár máig vannak több márkánál is hiányosságok és kompatibilitási gondok.

Nem is olyan rég még vágyott extra volt az idővel a népautókba is leszivárgó gyári navigáció. Ma sokan arra vágynak inkább, hogy nagy kijelzőre tükrözhessék a telefonjukatForrás: Suzuki

Mostanra a mobilinternet alapértelmezett az előfizetéses csomagoknál, és a feltöltősöknek is elfogadható áron vannak csomagok, ezzel pedig az online navigációké a jövő. Óriási előnyük a folyamatosan friss, a telefon memóriáját nem foglaló térkép és az élő forgalmi információk.

Ráadásul minél többen használják, annál pontosabbak és részletesebbek lesznek a közösségi szolgáltatások, a folyamat tulajdonképpen öngerjesztő. Attól sem kell félnünk, hogy a mobilnetkeretünket lefogyasztjuk. Mint említettem, én a Waze-t használom napi szinten, és még sosem értem el a 100 megabájtot sem egy számlázási ciklusban.

Ezekről sem érdemes megfeledkezni

Szintén őket segíti, hogy idén nyártól megszűnik az EU-ban a roaming, így az itthoni adatkeretünk már ott is használható, tehát a „külföldön drága használni" hátrányuk is megszűnik. Érdemes a szolgáltatónál pontosan tájékozódni a feltételekről, régebbi tarifákhoz ezerforintos napijegy vásárlása lehet szükséges ahhoz, hogy itthoni áron ketyegjen a díjcsomag.

Ugyanazon a készüléken és útvonalon mind a négy rendszert is kipróbáltuk, és az online szolgáltatások bebizonyították, hogy megkerülhetetlenekFotó: Hirling Bálint - Origo

Használjunk akár offline, akár online navigációt, a legfontosabb, hogy vezetés közben ne a készüléket nyomkodjuk. Álljunk félre, vagy kérjük meg az utasunkat, hogy ő kezelje. Fontos tudni, hogy a rendőr nem csak a telefonálásért büntethet, de kézben tartva az egyéb mobilfunkciók használatáért is (fényképezés, internetezés, e-mail írás, navigáció beállítása).

Használjunk szélvédőre tapasztható autós tartót, lefelé nézegetés helyett tegyük jól látható és könnyen elérhető helyre a telefont. Hosszabb utaknál ne feledkezzünk meg a szivargyújtóba dugható töltőről, hiszen a navigáció erősen igénybe veszi az akkut. Márpedig ha lemerülünk, akkor marad a papírtérkép vagy az utcán kérdezősködés, mint a hőskorban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK