Ha sose tudja, honnan jön a szirénázó mentő, ennek örülni fog

sziréna
Vágólapra másolva!
A Ford kifejlesztett egy technológiát, amely a rendőr-, mentő- és tűzoltóautókból jelet küld a közelben tartózkodó autósoknak, így azok pontosan tudják, merről érkezik a jármű, és milyen messze van.
Vágólapra másolva!

2015-ben az Egyesült Királyságban 475 olyan közúti baleset történt, amelynek egyik elszenvedője egy megkülönböztető jelzést használó jármű volt.

A Ford új megoldása hangjelzéssel és a műszerfalon felvillanó fényjellel figyelmezteti az autósokat, sőt idővel arra is képes lehet, hogy optimális megoldást javasoljon arra, hová húzódjanak le, ha biztonságosan utat akarnak adni.

A Ford a UK Autodrive tesztsorozatban mutatta be a rendszert. A UK Autodrive az egymással kommunikáló járműveket vizsgáló projekt, amit a brit kormány 20 millió fonttal támogat, s amelyben 16 partner vesz részt a tech-iparágak, az autógyártók, a helyi hatóságok és a tudományos intézetek részéről.