Mindenki Zsigulinak nézi, pedig vérbeli olasz - Fiat 124 (1968)

1966-ban már el is érkezett a nem sokkal korábban, 1961-ben bevezetett 1300/1500 páros nyugdíjazásának ideje a Fiatnál, az utód 124-es, alapjaiban új szerkezettel érkezett. Tervezését nem az 500-ason kívül is sok sikeres Fiatot jegyző (és a cég főkonstruktőreként 1946-tól egészen 1970-ig tevékenykedő) mérnökzseni, Dante Giacosa, hanem Oscar Montabone vezette.

Az akkoriban ultramodernnek számító szögletes karosszéria alatt Adolfo Messori friss, tekercsrugós, hátul merevhidas futóműve dolgozott. Nagyvonalúságról tett tanúbizonyságot, hogy minden kereket tárcsafék lassított.

A motor is új volt, a 60 lóerős 1,2 literes OHV-vezérlésű gépet a cég ügyeletes motorkonstruktőre Aurelio Lampredi rajzolta. A bemutató igazán látványosra sikeredett, a 124-est az 1966-os Genfi Autószalonon ejtőernyővel dobták le a pavilonok mellé.

Év Autójának is megválasztották

1967-ben elnyerte a címet, pedig nyomórudas vezérlést, és önhordó karosszériát is látott már addig az autóipar. A 124-es mégis magas pontszámmal verte a konkurenciát: 144 pontot gyűjtött, míg a második helyezett BMW 1600 csak 69-et.

A szedánnal egy időben megjelent a kombi (Familiare) is, a Pininfarina rajzolta kétüléses Sport Spider kabriót pedig ugyancsak Lampredi-féle, de DOHC-vezérlésű 1,4-es vitte, ugyanaz, ami a Boano-karosszériás Sport Coupét is.

1968-ban jött a Special csicsásabb, dupla lámpás orral és átdolgozott futóművel, 1,4–es, OHV motorral, kéttorkú Weber vagy Solex karburátorral és 70 lóerővel. 1970-től több apró módosítással és 75 lóerővel folytatták a gyártását egészen 1974-ig, fontos biztonsági újítása volt a kétkörös, rásegítős fékrendszer.

A 124-esből Fiat emblémával több, mint 1,5 milliót adtak el, de ennél sokkal több készült a licencváltozatokból. A Ladát nálunk mindenki ismeri, de készült 124-es a spanyoloknál (Seat), Törökországban (Tofas), Bulgáriában (Pirin-Fiat), Indiában (Premier Motors) és Dél-Koreában is (Fiat-Kia 124).

A Balkánról hozták haza

Tesztautónk tulajdonosa fehér Zsigájának elődjét kereste és elég szokatlan módon Boszniában találta meg, nagyon lepusztult, de üzemképes állapotban. Saját lábán indult hazafelé, de 100 km után feladta a motor, így Magyarországra már tréleren érkezett.

Teljes motorgenerál következett, vezérlés- és főtengelycserével és a fékrendszer komplett felújítását sem lehetett elkerülni. A golyópályás helyett új, az 1970 utáni kiadásokra jellemző csigás kormányművet szereltek bele, és a kasztnin is rengeteg elemet kellett cserélni.

Az alkatrészek többsége Olaszországból érkezett. Lassan haladtak a munkálatok, 1,5 évig tartott, míg minden elkészült.

Finomabb műszer, mint az orosz klónja

Bár kinézetre ikerpár a Lada (Zsiguli) és a 124-es, de a viselkedésük, kifinomultságuk alapvetően más. A Fiat virgoncabb, élettelibb jelenség, miközben sokkal csendesebb és érezhetően jobban is gyorsul. Tekercsrugós hátsó futóműve finomabb, és nem csak jobban egyengeti az utat, kanyarokban is stabilabb a Ladákénál.

Vajpuhán jár a pontos váltókar, és olyan rövid utakon, mint egy sportkocsiban, miközben a kormányának sincs akkora holtjátéka, mint általában a Ladákban, ráadásul jóval könnyebb tekergetni.

Bár a részletek általában finomabbak, az egykörös, négytárcsás fék csak hajszálnyival hatékonyabb, mint a hátul dobos szovjet. Tulajdonosa szerint a 124-es ma is megfutja a 140 km/h-t, és szépen tartja a 120-at, mi azt tapasztaltuk, hogy 100-ig nem csak csendesebb, de sokkal rugalmasabb is, mint az átlagos Lada.

Az utca embere a 124-est meglátva egy szép Ladához jön oda a parkolóban, többen kicsit furcsállják is, hogy nem áll olyan magasan a hátulja, ahogy emlékeznek rá. Aztán elcsodálkoznak, amikor meglátják a Fiat jelvényt az orrán...